Szőcs László: Nem vagyok elégedett az őszi teljesítményemmel!

By
Updated: január 5, 2018

A nyolcadik helyen telel az NBII-ben a Gyirmót FC Győr együttese, melynek célja a tavalyi élvonalbeli szereplés után a feljutás volt. A remek kezdés után gyengébb eredmények születtek, ezért 16 ponttal maradnak el a második helyezett Kisvárda után. A csapatot ősszel Molnár László irányította, aki viszont a 14. forduló után távozott, helyét Hannich Péter vette át. 15 mérkőzésen lépett pályára a dióspatonyi Szőcs László, a 28 éves játékos értékelte az őszi idényt.

Hogy értékelnéd a csapat őszi teljesítményét?

Úgy vágtunk neki az idénynek, hogy a cél a feljutás lesz, de egy kisebb átértékelés után szeretnénk a 2. hely közelében maradni. Az őszi idény első felében jól álltunk, voltak kiváló mérkőzéseink, mint például a Zalaegerszeg, a Békéscsaba, vagy az ETO ellen, de sajnos becsúszott néhány olyan eredmény is, amely nem nekünk kedvezett.

Az őszi helyezéssel kapcsolatban milyenek a vélemények a klubban?

A klubnál is csalódást keltettek az eredmények, hiszen célunk a feljutás volt. Ezután edzőcsere is következett.

Hogy érintette a csapatot az edzőcsere?

Molnár László vezetőedző sajtos stílusát nem kell senkinek sem bemutatni, főleg a mindenáron nyerni akarást szerette volna átvinni a csapatra, ugyanis az eredmények nagyon fontosak voltak. Hannich Péter érkezésével már az edzéseken is jobban a labdatartásra összpontosítottunk. Más elképzelése van a futballról. Ha nálunk a labda, nem kaphatunk gólt.

Hogy értékelnéd a saját teljesítményedet?

A saját teljesítményemmel nem vagyok elégedett, többet is hozzátehettem volna a csapat játékához. Úgy érzem, volt néhány jó mérkőzésem, de be szeretném bizonyítani az edzőnek, hogy lehet rám számítani.

Fél év után milyennek látod az NBII-es bajnokságot?

Az első két csapat kivételével nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság. Van néhány korábbi NBI-es csapat, akik ellen teljesen más érzés játszani, mint az MTK, ETO, Nyíregyháza vagy a már említett Zalaegerszeg.

Az MTK és a Kisvárda toronymagasan áll a tabella elején.

Szerintem az MTK-nak van a legjobb csapata, és ezt a tabella állása is mutatja. A Kisvárda tavaly épp hogy csak lecsúszott a feljutásról. Ez a két csapat megérdemelten van a tabella élén.

Milyen célokkal vágtok neki a tavaszi idénynek?

A csapat célja mindenképp megközelíteni a második helyezett Kisvárdát. Sok mérkőzés vár ránk tavasszal, bármi megtörténhet. Ami engem illet, annak ellenére, hogy az utolsó 5 mérkőzésen nem játszottam, komolyan veszem az edzéseket és a karácsonyi szünet alatt is minden nap keményen készülök. Ha esélyt kapok, be szeretném bizonyítani, hogy helyen van a kezdőcsapatban.

https://www.facebook.com/events/828403835283370