Három szlovákiai játékossal erősít az ETO FC Győr

By
Updated: jún 7, 2017

Három szlovákiai játékossal erősít a következő idényre az ETO FC Győr, a zöld-fehérekhez igazolt Vajda Patrik, Nagy Martin és Boszorád Martin. Mindhárom labdarúgó a Fortuna Ligából érkezik az NBII-be.

Az átigazolási hírt az ETO ügyvezető elnöke, Dr. Drucskó Zoltán nyilatkozta a Kossuth Rádió „Sportvilág“ című műsorban, melyet a csakfoci.hu idézett.

A 28 éves Vajda Patrik átigazolási hírét már a szlovák Šport napilap is közzé tette, a tapasztalt játékos a Zólyombrézó együttesétől érkezik Győrbe. Középhátvédként a Besztercebánya neveltje, egészen 2015-ig szerepelt a közép-szlovákiai együttesnél, ahonnét Zólyombrézóba igazolt. Csapatával az Európa Liga indulásért harcolt, végül a tabella negyedik helyén zártak, Vajda Patrik 29 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt ért el. A Transfermarkt.de 350 ezer euróra értékeli.

A 27 éves Boszorád Martin az FC Nyitra neveltje, már 2008-ban 19 évesen bemutatkozott a szlovák legfelsőgg bajnokságban, amjd 2015-ben a Rózsahegy, 2016 nyarán az Aranyosmarót csapatához igazolt. Az elmúlt idényben 23 mérkőzésen lépett páylára és két gólt ért el. A Transfermarkt.de honlap 200 ezer euróra értékeli a szlovákiai támadót.

Nagy Martin Rózsahegyen nevelkedett, ahol a mai napig szerepelt, 2012-ben került a felnőtt csapat keretébe. 26 éves létére már 153 elsőosztályú mérkőzésen szerepelt, az elmúlt idényben 29 találkozón lépett pályára és egy gólt szerzett. Értéke 300 ezer euró.

Az ETO FC Győr két év után jutott az NBII-be, ahol a következő idényben a tabella első felét célozták meg.

Váltsd valóra futball álmodat a Futbalový sen utazási irodával, és utazz el kedvenc csapatod mérkőzésére! Bővebb infó ITT.

https://www.facebook.com/events/828403835283370