Intejrú: Ezért választotta az ETO edzőkomplexumát a török Trabzonspor

By
Updated: august 10, 2016

Több mint két hétig z ETO FC Győr edzőkomplexumában készült a török Trabzonspor együttese, amely igénybe vette a klub pályáit, edzőtermét, regenerációs lehetőségeit. Ezidő alatt edőzőérkőzéseket is játszott, az ETO nb3-as csapatát 2:0 arányban múlta felül. De hogy talált a patinás törökországi csapat Magyarországra és miért az ETO edzőkomplexumát választotta? A részletekről az ETO klubmenedzsere, Korsós György nyilatkozott honlapunknak.

Hogy került a Trabzonspor látókörébe az ETO komplexuma?

A Trabzonspor a nyári felkészülés nagy részét rend szerint Közép-Európában tölti. A szokásos ausztriai célpont helyett idén a felvidéki Somorjára kalauzolta őket egy edzőtáboroztatással foglalkozó osztrák sportmenedzser. Az ott tartózkodásuk során az ő győri kapcsolatait és a közelséget kihasználva került képbe az ETO komplexuma, amelyet személyesen is megtekintett a török klub vezetése.

Mi mindent vesz igénybe a török csapat az ETO Parkban?

Az elszállásolás a hotelben valósult meg. A sportlétesítményen belül edzéseik alkalmával a legjobb minőségű edzőpályát, két-három naponta megrendezendő barátságos mérkőzéseik során pedig a stadiont veszik igénybe. A konditerem használata mindennapos.

durica220

A dunaszerdahelyi Ján Ďurica is a török Trabzonspor csapatát erősíti.

Volt valamilyen különleges kérése a Trabzonspor vezetőinek, ami a felkészülési időszakot illette?

Nem kifejezetten a felkészülési időszak tekintetében, de számtalan különleges kívánsággal rukkoltak elő. A fű magasságát 2-2,5 cm-ben határozták meg, a foglalkozások előtt 30 perces locsolást kértek, valamint a gyorsabb regenerálódás érdekében jégfürdőt az edzések után. Ez csak néhány példa a sok közül.

Milyen téren profitálhat ebből az ETO?

Egy nagyon nagy klub nagyon profi csapatának a felkészülését láthatjuk testközelből, tehát szakmai tapasztalatokra tehetünk szert. Játszottunk ellenük egy rendkívül hasznos edzőmérkőzést, mely során remekül helytállt az ETO. Ezeken túl újabb nemzetközi kapcsolatot építünk ki. A Trabzonspor milliós méretű szurkolói létszámmal rendelkezik, csak a közösségi médiában több mint 930 ezer követőjük van. Közel három hétre a csapatukon keresztül ezeknek az embereknek a figyelme az ETO-ra és Győrre irányul. Ennek reklámértéke mindenképpen van, adott esetben idegenforgalmi is lehet.

Lehet ebből szorosabb együttműködés a két klub között?

Helyén kell tudni kezelni, hogy a két klub jelenlegi lehetőségei, illetve a két csapat nagyon távol állnak egymástól. Minden esetre azon leszünk, hogy megmaradjon a kapcsolat.

Várható esetleg, hogy a Trabzonspor, vagy más külföldi csapat érkezik edzőtáborba az ETO komplexumba?

Az újjáalakult ETO számára ez az első alkalom, hogy edzőtáborozás céljából lát vendégül más csapatot. Őszintén be kell vallani, hogy egy működő klub életébe hosszabb távra integrálni egy más szokásokkal és más időbeosztással rendelkező csapatot nehéz feladat, kizökkenti az egyesületet a megszokott kerékvágásból. Vegyesek a tapasztalataink, a Trabzonspor távozása után ki kell majd értékelnünk az elmúlt heteket. Semmit sem zárunk ki, de most leginkább a saját feladatainkra kell koncentrálnunk, és a bajnokság megkezdésével a saját csapatainknak kell biztosítanunk a legjobb körülményeket, hogy elérjük céljainkat.

Az ETO FC Győr – Trabzonspor mérkőzés fotóalbuma ITT megtekinthető.

pixbox_kertesz_ladislav

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370