Magyarország részvételével vasárnap rajtol a női kézilabda Európa-bajnokság

By
Updated: december 2, 2016

Jó esélyei vannak a középdöntőbe jutásra a magyar női kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn kezdi meg szereplését a vasárnap rajtoló svédországi Európa-bajnokságon. A több meghatározó játékosát nélkülöző csapatnak a hatba kerüléshez viszont már bravúrokra is szüksége lesz.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese hétfőn a cseh, ezt követően a dán és a montenegrói együttessel mérkőzik Malmőben a C csoportban, amelynek első három helyezettje jut a középdöntőbe. A csehek ellen 14 egymás elleni összecsapást követően százszázalékos a mérleg, míg a másik két együttessel szemben kiegyensúlyozott, bár a dánok és a montenegróiak egyaránt legyőzték a magyarokat a legutóbbi találkozókon. A továbbjutásra tehát jók a Görbicz Anitáék esélyei, akiknek a középdöntőben a norvég, orosz, román és horvát gárda alkotta négyesből hárommal kell megmérkőzniük, hogy aztán az első hat helyért játszhassanak.

A csapatból sérülés miatt hiányozni fog Zácsik Szandra, Tomori Zsuzsanna és Korsós Dorina, valamint az utolsó pillanatokban kidőlt Kovacsics Anikó. Az orrsérüléssel bajlódó Szucsánszki Zita klubja, a Ferencváros honlapjának csütörtöki beszámolója szerint elutazik a csapattal Svédországba, és a helyszínen döntik majd el, arcmaszkban pályára lép-e a középdöntőben.
„Egyelőre úgy tűnik, hogy a csoportmérkőzéseket biztosan kihagyom. A hétköznapokon most már nem érzek fájdalmat, csak ha a törés helyén, az orrom tövénél megnyomom az arcom, de ez nem jelenti azt, hogy mozgás közben nem lesz majd kellemetlen. Bízom benne, hogy megfelelő ütemben gyógyul, és akkor én is a válogatott segítségére lehetek az Eb-n“ – idézte a fradi.hu Szucsánszkit.

Rajta kívül Triscsuk Krisztina bajlódott vállsérüléssel, ám ő vállalni tudja a játékot. Szikra-Mezey Csaba fizioterapeuta arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a balátlövő gyógyszeres, valamint fizioterápiás kezeléseket kap, s gyógytornázik. Triscsuk a KSI SE serdülőkorú fiú csapatával közös csütörtöki edzésbe is beszállt, ennek alapján védekezésben nem zavarja a sérülés, támadásban viszont valószínűleg pihenni fog a mielőbbi regeneráció érdekében.
A magyar együttes hétfőn 18.30 órától lép pályára a csehek ellen, majd szerdán a dán, míg pénteken a montenegrói együttes következik. A válogatott valamennyi mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport.

https://www.facebook.com/events/828403835283370