Harmadik helyen végzett Szerbiában a komáromi röplabdacsapat

By
Updated: október 10, 2016

A VK Spartak UJS Komárno a hétvégén a jubileumi X. Aleksandar Gigović Emléktornán vett részt, ahol a harmadik helyen végzett.

Daniel Oravec csapata már pénteken útnak indult, hogy szombaton már kipihenve kezdje meg szereplését Kragujevac városában. Az első mérkőzésüket a Novi Pazar ellen játszották Pápaiék. A szerb csapat az előző szezonban a bajnokságban és a Szerb Kupában is a legjobb négy között búcsúzott. A komáromi csapat sajnos három szettben vereséget szenvedett riválisától.

A másik ágon a hazai Radnički jutott a döntőbe, miután legyőzte a Ribnica Kraljevot. Vasárnap így a Spartakra a Ribnica várt a bronzmérkőzésen. A 2015/2016-os szezonban a bajnokságban és a nemzeti kupában is negyeddöntős csapat ellen már jobban ment Hrušíkéknak. A héten esedékes bajnoki rajtra készülő komáromi csapat 3-1-re győzött és megszerezte a harmadik helyet.

A döntőben a VK Spartak UJS-t legyőző Novi Pazar 3-0-ra legyőzte a Radničkit és megnyerte a tornát.

A komáromi csapat utolsó felkészülési mérkőzésein is helytállt a Világliga győztes Szerbiában. A hétvégén pedig már kezdődik is a szlovák Extraliga, az első ellenfél szombaton a TJ Slávia Svidník csapata lesz a komáromi sportcsarnokban.

https://www.facebook.com/events/828403835283370