Távozik a Borussia Dortmund vezetőedzője

By
Updated: máj 30, 2017

Három nappal a Német Kupa-győzelem után Thomas Tuchel vezetőedző bejelentette, hogy távozik a Borussia Dortmund labdarúgócsapatától.

A 43 éves tréner Twitter-oldalán írta meg, hogy két év után elhagyja Dortmundot, hozzátéve, sajnálja, hogy nem folytatódik a közös munka.

Tuchel 2015-ben a Mainztól érkezett a BVB-hez, amellyel első idényében kupadöntős volt, s negyeddöntőig jutott az Európa Ligában. A mostani bajnokságban a harmadik helyen végzett a csapat, megnyerte a Német Kupát, s negyeddöntős volt a Bajnokok Ligájában, azaz sikeres idényt zárt.

A német lapok már korábban írtak arról – bár ezt most a klub közleményében cáfolta -, hogy Tuchel és a vezetőség között vita alakult ki, ennek folyománya, hogy a tréner nem tölti ki eredetileg 2018-ig tervezett szerződését. A vezetőedző ugyanis erősen sérelmezte, hogy a Dortmundnak pályára kellett lépnie a Monaco ellen a Bajnokok Ligájában egy nappal a német csapat buszát ért támadás után. A klubvezetés viszont diplomatikusabb viselkedést várt volna el Tucheltől.

A BVB a hazai meccsen 3-2-re kapott ki a francia együttestől, idegenben pedig 3-1-re, s kiesett.

Váltsd valóra futball álmodat a Futbalový sen utazási irodával, és utazz el kedvenc csapatod mérkőzésére! Bővebb infó ITT.