Nikolics a karrierét helyezi előnybe, kihagyja a VB selejtezőket

By
Updated: august 12, 2017

Nikolics Nemanja bejelentette, hogy biztosan nem játszik a magyar labdarúgó-válogatottban a következő két világbajnoki selejtezőmérkőzésen, Lettország és Portugália ellen.

A 29 éves csatár a közösségi oldalán péntek este nyilvánosságra hozott közleményében úgy fogalmazott: történelmet akar írni az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Chicago Fire csapatával.
„Veljko Paunovic vezetőedző, vagy éppen Bastian Schweinsteiger is hisz abban, hogy ez egy különleges szezon lehet a csapat életében. Hét hónap alatt rengeteget elértünk, elértem, és úgy gondolom, a jövőben bánnám, ha nem adnám meg magamnak az esélyt, hogy a maximumot hozzam ki ebből az idényből“ – írta a 23-szoros válogatott Nikolics.
Hozzátette, szeretne a szezon végéig a bajnoki elsőségért és a gólkirályi címért harcolni az MLS-ben.
„Úgy döntöttem, hogy nem veszek részt a válogatott következő két vb-selejtezőjén. Amióta válogatott vagyok, mindig rendelkezésre álltam, akkor is az első helyre tettem a nemzeti csapatot, amikor nem favorizáltak, de most először a saját karrieremnek kell a legfontosabb helyen állnia“ – fogalmazott a vajdasági születésű labdarúgó, aki elsőként Bernd Storck szövetségi kapitányt tájékoztatta döntéséről.

„Korrekt volt, tudomásul vette az érveimet, megérti az elhatározásomat, és a támogatásáról biztosított. Két MLS-meccset hagynék ki, és ki tudja, hogyan viselne meg a sok utazás és az időeltolódás. A klubomban is teljes mellszélességgel mellettem állnak. Értékelik, hogy mindent alárendelek annak érdekében, hogy valami maradandót alkossunk Chicagóban“ – tette hozzá Nikolics.
Bernd Storck többnyire csereként adott lehetőséget neki, ahogyan a tavaly nyári Európa-bajnokság két mérkőzésén is. További két találkozót a kispadról nézett végig a tornán. Legutóbb október 10-én, a Lettországban 2-0-ra megnyert világbajnoki selejtezőn lépett pályára, a csapat azóta öt meccset játszott. Erre utalva most megjegyezte, „senki ne gondolja, hogy ez egy bosszú a részemről“.

A magyar válogatott hat forduló után a harmadik helyen áll világbajnoki selejtezőcsoportjában, a svájciaktól 11, az Európa-bajnok portugáloktól pedig nyolc ponttal van lemaradva. Az első helyezett kijut a jövő évi oroszországi tornára, a második pótselejtezőt játszhat. A csapat augusztus 31-én Lettországot, szeptember 3-án pedig Portugáliát fogadja a Groupama Arénában. Bernd Storck egyelőre nem hirdetett keretet a két találkozóra.
Az MLS keleti főcsoportjában a Chicago Fire a második helyen áll, az összesített góllövőlistán Nikolics 16 találattal szintén második.

https://www.facebook.com/events/828403835283370