Gareth Southgate marad az angol szövetségi kapitány

By
Updated: december 1, 2016

Gareth Southgate maradt az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Az U21-es válogatott edzője szeptemberben, a korrupciós botrány következtében lemondott Sam Allardyce utódjaként került ideiglenesen a felnőtt csapat élére. Az angol szövetség (FA) szerdán bejelentette, hogy a 46 éves trénert véglegesítették a szövetségi kapitányi poszton, szerződése a 2020-as Európa-bajnokság végéig szól, amelynek az elődöntőit és fináléját éppen a londoni Wembley Stadionban rendezik.

„Nagyon büszke vagyok a kinevezésemre, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy az állást megkapni csak egy dolog, úgyhogy szeretném eredményesen végezni a munkámat. Az elmúlt négy meccsen is élveztem a közös munkát a játékosokkal, és hiszek benne, hogy óriási potenciál van a csapatban“ – nyilatkozta Southgate.

Irányításával egyelőre veretlenek az angolok, ugyanis Skóciát és Máltát legyőzték, Szlovéniával döntetlent játszottak a világbajnoki selejtezősorozatban, a spanyolokkal pedig szintén döntetlenre végeztek barátságos meccsen. Az angolok legközelebb a világbajnoki címvédő németekkel játszanak, a márciusi barátságos meccs után pedig Litvániával találkoznak a világbajnoki selejtezősorozatban.

Az egykori védőjátékos, Gareth Southgate 57 alkalommal lépett pályára az angol válogatottban, és tagja volt az 1996-os hazai rendezésű kontinenstornán elődöntős együttesnek. Edzőként 2006 és 2009 között a Middlesbrough csapatát, az elmúlt három esztendőben pedig hazája U21-es válogatottját irányította.

https://www.facebook.com/events/828403835283370