Elképesztő összegeket költött a Sparta és a Slavia

By
Updated: júl 28, 2017

Elképesztő költekezésbe kezdett a nyári átigazolási időszakban a prágai Sparta és Slavia, több millió eurót költöttek az új játékosokra.

Sosem látott költekezésbe kezdett a Sparta, amely már 9,9 millió eurót költött új játékosokra és ebbe a listába csak azok kerültek be, akikért pénzt adott a cseh klub. Elsőként az izraeli Tal ben Haim érkezett, akiért 2,9 millió eurót fizettek, őt 3 milliós vételárral Semih Kaya követte a török Galatasaraytól. Nagy fogás lehet a 34 éves támadó, Marc Janko, aki a svájci Baseltől ingyen érkezett. Hét játékosért összesen 9,9 millió eurót fizettek. A bevételi oldalon is értékes milliókkal kazdagodtak, Mazúch a Hull City, Čermák a Plzeň együttesénél folytatja, értük 3 millió eurót kaptak.

Értékes játékosokat szerzett a Slavia is, Jugast 570 ezer euróért, míg Hromadát 500 ezerért szerezték meg. A bajnoki címvédő viszont komoly bevételre tett szert, Barak és Pavlenka egyaránt 3 millió euróért távozott, összesen pedig 8,35 millió eurót kaptak.

Slavia:

Érkezők:

Név Korábbi csapat Érték Kiadott összeg
Jakub Jugas Zlín 1 millió 570 ezer euró
Jakub Hromada Sampdoria 1,25 millió 500 ezer
Daneil Trubeč Hradek Králové 300 ezer 300 ezer
Danny Zenit 1 millió ingyen
Halil Altintop Augsburg 500 ezer ingyen
Jan Lastuvka Karviná 600 ezer ingyen

Távozók:

Név Új csapat Érték Kiadott összeg
Antonin Barak Udinece 2,5 millió 3 millió euró
Jiří Pavlenka Werder Bremen 1,5 millió 3 millió
Michael Lüftner Koppenhága 1,2 millió 1,5 millió
Jaroslav Mihalík Cracovia 750 ezer 850 ezer

 

Sparta

Érkezők:     

Név Korábbi csapat Érték Kiadott összeg
Tal Ben Haim Maccabi Tel Aviv 750 ezer 2,9 millió euró
Semih Kaya Galatasaray 3 millió 2 millió
Georges Mandjeck FC Metz 1,2 millió 1,3 millió
Sdrjan Plavsic Crvena Zvezda 2 millió 1,3 millió
Lukáš Štetina Dukla 800 ezer 1 millió
Eldar Civic Slovácko 600 ezer 800 ezer
Vukadin Vukadinovic Zlín 800 ezer 600 ezer
Marc Janko FC Basel 1,25 millió ingyen
Rio Mavuba Lille 1 milli ingyen
Martin Dúbravka Liberec 600 ezer ingyen

 

Távozók:

Név Új csapat Érték Kiadott összeg
Ondřej Mazúch Hull City 1,75 millió 2 millió
Aleš Čermák Plzeň 1,25 millió 1 millió

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370