A világ második és nyolcadik legértékesebb klubja a Bajnokok Ligája döntőjében

By
Updated: máj 23, 2018

A világ második és nyolcadik legértékesebb labdarúgóklubja csap össze egymással Kijevben, a Bajnokok Ligája szombati döntőjében – a KPMG könyvvizsgáló cég tanulmánya szerint.

Az elemzésből kiderül, hogy bár a két csapat a listán közel áll egymáshoz, a különbség így is hatalmas, ugyanis a legutóbbi két kiírásban győztes madridi együttesnek 2,92 milliárd euró, míg a szigetországi gárdának alig a fele, 1,58 milliárd az értéke mint üzleti vállalkozásé.
A KPMG szerdai tájékoztatása szerint a madridiakat csak a Manchester United előzi meg. Az MU 3,255 milliárdot ér, ugyanakkor a bérköltségek a Realnál voltak a legmagasabbak: a madridiak 400 millió eurót fordítottak erre az elmúlt évben.

Az elemzés a 32 leggazdagabb klubra tért ki. Az első tízben hat angol mellett a Real Madrid, az FC Barcelona (3.), a Bayern München (4.) és a Juventus (9.) szerepel.
„A 32 klub együttesen egy év alatt kilenc százalékkal tudta növelni a cégértékét, és az eredményük is látványosan emelkedett annak ellenére, hogy a játékoskeretre a drasztikusan emelkedő transzfer díjak és fizetések miatt egyre többet költenek“ – áll az elemzésben.

A tanulmányból az is kiderül, hogy az utóbbi idők legnagyobb nyertese a Tottenham Hotspur, amely két év alatt 61 százalékkal, azaz mintegy 485 millió euróval növelte a cégértékét, és így már a lista 10. helyén áll. Tavaly ugyancsak jól tejesített az SSC Napoli, amely egy év alatt 27 százalékos növekedéssel lett a lista 17. helyezettje, egyúttal az olasz futball második legértékesebb vállalkozása. Ami a nyereséget illeti, a lista két legjobban teljesítő klubja a 15. angol Leicester City és a Napoli egyaránt több mint 100 millió eurós adózás előtti nyereséget ért el (108, illetve 101 millió euró).
A KPMG elemzése külön fejezetet szentel a klubok közösségi médiás megjelenésének. 2017 augusztus eleje és 2018 április vége között a TOP32 klub összesen 111 millióval tudta növelni követőinek számát, a Twitteren 26, az Instagramon 17, a Facebookon pedig 4 százalékkal nőtt a klubhű szurkolók száma.

https://www.facebook.com/events/828403835283370