Vége a szünetnek, rajtol a Fortuna liga tavaszi idénye

By
Updated: február 17, 2018

Véget ért a téli szünet, 69 nap után folytatódnak a Fortuna liga küzdelmei. A bajnokság lebonyolítási rendszere szerint az alapszakaszból három forduló vár ránk, ezután a 12 csapatos táblázat két részre oszlik. Az első hat a bajnoki címért és a nemzetközi kupaszereplésért, míg a második hat a kiesés ellen küzdhet.

Az ősz után a táblázat élén a Nagyszombat található, aki a bajnoki cím reményeivel vág neki a folytatásnak, viszont legnagyobb ellenfelének a Slovan bizonyulhat. A pozsonyiak eszméletlen erősítésbe kezdtek, ugyanis az átigazolási időszakban az elérhető információk szerint 1,2 millió eurót költöttek, nem számolva a nem nyilvánosságra hozott összegeket. Szlovén válogatott támadó, ukrán hátvéd és megannyi kiváló játékos érkezett Pozsonyba, így a Slovan lett a bajnoki cím legfőbb várományosa. Az átigazolási időszak legnagyobb nyertese a zsolnai együttes, amely két játékosáért 1,8 millió eurót kapott. Nikolas Špalek 1,5 millióért az olasz Brescia, míg Róbert Mazáň 300 ezerért a spanyol Celta Vigo csapatához igazolt. Nem tétlenkedtek az alsóházban tanyázó csapatok sem, a legnagyobb mozgás viszont a Szenyice gárdájánál volt. Az Erdőhátra Venezuelából érkezett támogató és ennek köszönhetően több dél-amerikai játékost is sikerült leigazolni.

Nem történt nagy játékos mozgás a DAC háza táján, fiatalokkal erősítették meg a felnőtt csapat keretét. A védelembe Aranyosmarótról a 22 éves Timotej Záhumenský, a svéd Djurgardentől pedig Souleymane Kone érkezett. Az idény végéig Dunaszerdahelyen szerepel a 19 éves Christian Herc, aki az angol Wolwerhampton együttesénél nevelkedett és legutóbb az U23-as csapatban lépett pályára. Nagy erősítés lehet az Eperjesről visszatérő Roland Černák, aki ősszel 16 mérkőzésen 7 gólt szerzett. A távozók között Ashiru és Branislav Ľupták található.

A téli felkészülés során nyolc felkészülési mérkőzést játszott Marco Rossi legénysége. Négy találkozóra a törökországi edzőtáborban került sor, rendre erős külföldi ellenfelekkel.

A Fortuna liga 20. fordulójában Szenyicére utazik a DAC, a mérkőzésre február 18-án vasárnap 14:00 órától kerül sor.

Fortuna liga, 20. forduló, szombat 16:00: Aranyosmarót-Nagyszombat. Vasárnap 14:00: Nagymihály-Slovan, Zsolna-Rózsahegy, Szenyice-DAC, Nyitra-Trencsén, Eperjes-Zólyombrézó.

Fotó: Ugróczky István

https://www.facebook.com/events/828403835283370