Szanyi győzelemmel zárult az YBS Kupa

By
Updated: júl 14, 2017

Július 8-án a dunaszerdahelyi szabadidőparkban, a MOL Aréna szomszédságában lett megtartva a Felvidéki Labdarúgó- Bajnokság csallóközi régió harmadik, egyben utolsó fordulója. Az YBS Fanklub számára már a második, békei fordulón egyértelművé vált, hogy képviselheti Csallóközt a döntőben, ezért a hazaiak úgy döntöttek, hogy egy YBS Kupa megszervezése által érdekesebbé teszi a mérkőzéseket.

Az FLB három csallóközi csapatán kívül további együttesek került meghívásra, így növekedett az YBS Kupáért vívott csapatok száma ötre. A békei és alistáli csapaton kívül részt vettek a Felvidéki Harcosok és a magyarországi Szany nagyközség focistái. A csoportmérkőzések során egymás között mindenki mindenkivel mérkőzött. A kupa eredményei a három bajnokságban részt vevő csapatnak beszámítódott a bajnokságba is és a kupába is.

Gólgazdag mérkőzéseket játszottak a csapatok, így mindenki számára érdekes találkozók zajlottak. Az összecsapások után kialakult végeredmény alapján az YBS Kupa győztese Szany csapata lett, amely a házigazda YBS Fanklubot előzte meg. A harmadik helyen Béke csapata végzett, őket Alistál és a Felvidéki Harcosok követték.

Az YBS számára még nem ért véget a futballidény, ugyanis augusztus elején Szepsiben a Felvidéki Labdarúgó-bajokság döntőjében kell bizonyítani.

Az YBS Kupa végeredménye:

1.Szany  4  4 0 0  23:15  12

2.YBS     4  3 0 1  32:13   9

3.Béke     4  1 1 2  14:17   4

4.Alistál   4  1 1 2  13:21   4

5.FH        4  0 0 4  12:28  0

https://www.facebook.com/events/828403835283370