Patonyi párharc a 4. fordulóban

By
Updated: september 2, 2017

A Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának futballkínálata kecsegtetőnek ígérkezik az első szeptemberi hétvégén.

Az AG Sport ligában szombaton a gyengélkedő Izsapnál próbálnak szerencsét a hegyéteiek. A kisudvarnokiak Pozsonycsákányban, a balonyiak Felbáron lépnek pályára. A forduló slágerének a Felsőpatony-Dióspatony járási rangadó ígérkezik, ahol a szomszédos települések csapatai mérik össze tudásukat. Az eddig 100%-os mérleggel menetelő pozsonyeperjesiek Nagypakát látják vendégül.

Az egyelőre kapott gól nélkül masírozó, magabiztosan az első helyen álló Padány egyesülete a sárosfaiak ellen igyekszik gyarapítani a bajnoki pontokat. Az eddig ugyancsak három győzelemmel élbolyban szereplő további két csapat, a somorjai fakó és Alistál egymás elleni összecsapása is dönthet a tabella élének alakulásáról. Az eddig pont nélkül álló, újonc csallóköznádasdiak Vásárút ellen próbálnak szerencsét.

Az U19-nél azonos pontszámmal és gólaránnyal fej-fej mellett haladó Pozsonyeperjes és Egyházgelle csapatai is farkasszemet néznek egymással a játéktéren a 4. fordulóban. Az egy hete mérkőzést bojkottáló ekecsiek Nagyszarvát fogadják – ezúttal remélhetőleg pályára lépnek majd.

VI. LIGA/AG SPORT LIGA
4. forduló, szeptember 2. (szombat), 16:00: Izsap-Hegyéte, Pozsonycsákány-Kisudvarnok, Felbár-Balony; szeptember 3. (vasárnap), 10:30: Szentmihályfa-Nyékvárkony; 16:00: Egyházgelle–Ekecs-Apácaszakállas, Nagyudvarnok-Baka, Felsőpatony-Dióspatony, Pozsonyeperjes-Nagypaka.

VII. LIGA
4. forduló, szeptember 2. (szombat), 16:00: Patonyrét-Béke, Csilizpatas-Csallóközkürt, Csilizradvány-Sárrét; szeptember 3. (vasárnap), 10:30: Somorja B-Alistál; 16:00: Padány-Sárosfa, Tárnok-Nagyszarva, Csallóköznádasd-Vásárút.

VI. LIGA U19
4. forduló, szeptember 2. (szombat), 13:30: Pozsonyeperjes-Egyházgelle, Felsőpatony-Vásárút; szeptember 3. (vasárnap), 13:30: Ekecs-Apácaszakállas–Nagyszarva, Nagyudvarnok-Alistál. Szabadnapos: Nyárasd.

by bété

https://www.facebook.com/events/828403835283370