Priskin Tamás: Kaptam hideget-meleget

By
Updated: august 2, 2015

1:1-es döntetlen született a DAC – Slovan rangadón, a mérkőzés találatait Kwin és Priskin Tamás szerezték. A lefújás után a magyar válogatott támadóját kérdeztük.

Hogy értékelnéd a DAC elleni 90 percet?

Az első félidő elején dominált a DAC, ezek ellenére sikerült gólt lőnünk. A második félidőben inkább a harcosság dominált. Nehéz mérkőzés volt, jó csapat ellen játszottunk. Úgy gondolom, rászolgáltunk az egy pontra. Ha reálisan nézzük, a második félidőben nem igazán dolgoztunk ki gólhelyzetet, ezért igazságos volt a döntetlen.

Mit szólsz a közönség fogadtatásához? A gólodat miattuk nem ünnepelted?

Nem szeretnék vele foglalkozni, a mérkőzés folyamán ezt próbáltam kizárni. Nem örültem neki, de kénytelen vagyok ezzel együtt élni. A gólomnál azért nem örültem, mert nem szerettem volna hergelni a szurkolókat, így is kaptam hideget-meleget.

Ezek ellenére mit szólsz a mérkőzésen uralkodó hangulathoz? 

A hangulat nagyszerű volt, ezt korábban is tudtam. Már régebben is voltam itt mérkőzésen, ezért le a kalappal a szurkolók előtt. Olyan körülményeket biztosítanak a csapatuk számára, amely nagyszerű, hiszen tizenkettedik játékosuk a csapatuknak. Ma én, vagy mi voltunk a szenvedő alany, ezért örülünk, hogy sikerült pontot rabolnunk.

kertesz_photo

https://www.facebook.com/events/828403835283370