Nagyudvarnoki revans a járási rangadón

By
Updated: marec 25, 2018

Meglepetéseredmények születtek a hétvégi fordulókban a Dunaszerdahelyi járás futballpályáin. Jónéhány helyen borult a papírforma, és az esélytelenebb csapat győzött az esélyesebbnek titulált csapat ellen.

Az AG Sport liga 18. fordulójában tíz emberrel szenvedtek szerencsétlen vereséget a bakaiak, akik a sereghajtó Izsapnál vendégeskedtek. Ismét csak ikszeltek a balonyiak, ezúttal Pozsonycsákány otthonában. A pozsonyeperjesiek – kihasználva az előttük lévő csapatok ponthullajtásait – felkúsztak a második helyre. Az ősszel elszenvedett csúfos vereséget ezúttal törlesztették a járási derbin a nagyudvarnokiak, akik Kovács Attila góljának köszönhetően legyőzték az ősi rivális, egyben listavezető Kisudvarnokot. Hat perc alatt fordították meg mérkőzésüket a nyékvárkonyiak, akik kétgólos hátrányból jöttek vissza a mérkőzésbe.

A VII. liga 16. fordulójában gólparádét rendeztek a nagyszarvaiak, az alistáliak és a somorjai fakó. A padányiak kettős emberhátrányban fociztak az első félora után – kapusukat a 14. percben, további mezőnyjátékosukat a 30. percben küldte le a játékvezető a pályáról. A csallóköznádasdiaknak nem sikerült kihasználni az emberelőnyt, csak büntetőből tudtak szépíteni.

Az U19-eseknél újra visszavették a vezetést az egyházgelleiek, akik először léptek pályára tavasszal. A nagyudvarnokiak otthon ötöt, a nyárasdiak idegeben nyolcat kotortak az ellenfél kapujába. A nagyszarvaiak és a felsőpatonyiak nem bírtak egymással, így gólnélküli döntetlennel zárták a fordulót.

AG SPORT LIGA – 18. forduló:

Egyházgelle-Pozsonyeperjes 0:3 (0:2), g.: Balogh A. (öngól-33.) ill. Tászli Z. (45., 71.);

Pozsonycsákány-Balony 1:1 (1:1), g.: Chamilla P. (22.) ill. Ollári G. (42.);

Izsap-Baka 3:2 (2:1), g.: Csápai Sz. (11m-17.), Szabó R. (40.) ill. Lelkes F. (33.), Hamar K. (öngól-67.), Mészáros Z. (88.);

Szentmihályfa-Nagypaka 2:0 (2:0), g.: Fatona D. (12., 11m-27.);

Szentmihályfa-Nagypaka

Felsőpatony-Nyékvárkony 2:3 (2:3), g.: Fekete A. (19.), Edmár A. (22.) ill. Rákóczi J. (38.), Kósa D. (41.), Nagy T. (44.);

Felbár-Dióspatony 0:1 (0:0), g.: Daniel M. (84.);

Nagyudvarnok-Kisudvarnok 1:0 (0:0), g.: Kovács A. (68.);

Ekecs-Apácaszakállas-Hegyéte 1:0 (1:0), g.: Kovács V. (7.).

1.Kisudvarnok                       17        12        3          2          39:15   39
2.P.eperjes      17        10        4          3          49:23   34
3.Baka 17        10        3          4          53:25   33
4.Szentmihályfa         17        10        3          4          32:21   33
5.Balony         17        9          5          3          51:23   32
6.Dióspatony  17        8          5          4          30:19   29
7.Nyékvárkony           17        7          3          7          32:30   24
8.Egyházgelle 17        7          3          7          34:33   24
9.Nagypaka    17        7          1          9          32:35   22
10.Nagyudvarnok      17        6          4          7          24:33   22
11.Ekecs-Ap.sz.         17        6          3          8          32:36   21
12.Felsőpatony           17        5          5          7          29:29   20
13.Felbár         17        4          3          10        21:43   15
14.P.csákány   17        3          3          11        24:38   12
15.Hegyéte     17        3          2          12        20:45   11
16.Izsap          17        3          2          12        24:78   11

VII. LIGA – 16. forduló:

Csilizradvány-Vásárút 1:1 (0:0), g.: Végh V. (61.) ill. Csiba R. (11m-72.);

Patonyrét-Csallóközkürt 1:3 (1:2), g.: Jáger D. (26.) ill. Losonszki M. (17.), Csikmák G. (45.), Gaál G. (60.);

Sárosfa-Nagyszarva 1:8 (1:3), g.: Mészáros T. (öngól-7.), Lelkes P. (16.) ill. Herberger Cs. (14.), Vas G. (34.), Ambrus A. (51., 71.), Valocsay I. (63.), Nagy I. (73.), Rublík M. (80.);

Padány-Csallóköznádasd 2:1 (2:1), g.: Balogh I. (8., 12.) ill. Tamás D. (11m-16.);

Somorja B-Sárrét 6:0 (4:0), g.: Johancsik P. (17.), Kálmán G. (24.), Fodrek T. (32.), Vozár L. (42.), Mezzei J. (52.), Rézverő M. (90.);

Csilizpatas-Alistál 0:6 (0:2), g.: Mandák I. (11m-23.), Vlk R. (38.), Bogyai K. (67.), Horváth Á. (82.), Koleszár R. (87.), Horváth Gy. (89.);

Tárnok-Béke 0:0.

1.Somorja B    15        13        1          1          62:16   40
2.Alistál          15        12        1          2          54:13   37
3.Padány         15        11        3          1          36:12   36
4.Vásárút        15        9          2          4          32:24   29
5.Nagyszarva  15        8          2          5          45:26   26
6.Csilizpatas   15        6          3          6          25:28   21
7.Sárrét           15        6          3          6          26:31   21
8.Csilizradvány          15        6          2          7          32:30   20
9.Cs.kürt         15        5          3          7          26:30   18
10.Béke          15        4          6          5          27:37   18
11.Tárnok       15        4          4          7          19:30   16
12.Sárosfa       15        2          2          11        18:56   8
13.Patonyrét   15        1          1          13        15:43   4
14.Cs.nádasd  15        1          1          13        15:56   4

VI. LIGA U19 – 17. forduló:

Nagyszarva-Felsőpatony 0:0;

Nagyudvarnok–Ekecs-Apácaszakállas 5:1 (3:1), g.: Farkas E. (22.), Szegi K. (40.), Bazsó B. (75.), Ugróczký D. (86.) ill. Marsalík K. (öngól-19.), Kurucz Z. (26.);

Egyházgelle-Vásárút 2:1 (1:0), g.: Csánó N. (43., 73.) ill. Márton V. (54.);

Alistál-Nyárasd 0:8 (0:2), g.: Hodosy A. (öngól-15.) ill. Oláh J. (44.), Fekete G. (58.), Ambrus T. (60.), Mátyás B. (74., 88.), Hegyi V. (80.), Madarász N. (83.).

1.Egyházgelle 14        12        2          0          74:14   38
2.P.eperjes      14        11        2          1          70:10   35
3.Nagyszarva  15        9          3          3          48:25   30
4.Felsőpatony 14        7          3          4          41:21   24
5.Vásárút        14        7          1          6          38:25   22
6.Nyárasd       14        4          1          9          34:63   13
7.Nagyudvarnok        15        4          1          10        31:66   13
8.Alistál          14        2          1          11        19:72   7
9.Ekecs-Ap.sz.           14        1          0          13        15:74   3

by bété

https://www.facebook.com/events/828403835283370