Nagypakán lépnek pályára a nagyudvarnokiak

By
Updated: jún 3, 2017

Az utolsóelőtti fordulóhoz érkeztünk a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-bajnokságban. Az ifjúságiakon kívül mindkét felnőtt ligában még folyik a harc az első helyekért.

Az AG Sport ligában utolsó hazai mérkőzésüket játsszák az éllovas szapiak, akik a sereghajtó Sárosfát fogadják. A sportpályán egyúttal szezonzáró ünnepséget is tartanak. A csenkeiek Pozsonyeperjesen, a balonyiak Kisudvarnokban vendégszerepelnek. Felsőpatonyban Bakát, Izsapon Egyházgellét fogadják a hazai csapatok.

A VII. ligában immár Nyékvárkony élvezheti az elsőséget, miután Nagypakát is legyőzték. Ők a héten Patonyrétre utaznak, a nagypakaiak Nagyudvarnokot látják vendégül. Nagy küzdelmek várhatóak a mérkőzéseken, hiszen a tét a bajnoki cím. A csilizközi csapatok közül Csilizpatas és Csilizradvány presztízscsata várható.

Az ifjúságiaknál az utolsó fordulóval zárul a 2016/2017-es bajnoki idény. A bajnok Csilizradvány Nagyabonyban tudhatja maga mögött az utolsó VI. ligás mérkőzését. Az utóbbi időkben foghíjasan pályára lépő ekecsiek a sereghajtó Alistált fogadják. A nagyudvarnokiak pozsonyeperjessel csatáznak.

A hétvégi menetrend:

AG SPORT LIGA
29. forduló, június 3. (szombat), 17:30: Izsap-Egyházgelle, Lúcs-Ekecs-Apácaszakállas, Pozsonycsákány-Dióspatony, Szap-Sárosfa; június 4. (vasárnap), 10:30: Szentmihályfa-Hegyéte; 17:30: Kisudvarnok-Balony, Felsőpatony-Baka, Pozsonyeperjes-Csenke.

VII. LIGA
29. forduló, június 3. (szombat), 17:30: Csilizpatas-Csilizradvány, Alistál-Somorja B, Patonyrét-Nyékvárkony, Tárnok-Vásárút; június 4. (vasárnap), 17:30: Béke-Sárrét, Nagypaka-Nagyudvarnok, Nagyszarva-Padány. Szabadnapos: Felbár.

VI. LIGA U19 DS
26. forduló, június 3. (szombat), 15:00: Nagyudvarnok-Pozsonyeperjes; június 4. (vasárnap), 15:00: Nagyszarva-Felsőpatony, Nagyabony-Csiliznyárad, Ekecs-Apácaszakállas-Alistál, Vásártút-Egyházgelle. Szabadnapos: Nyárasd, Csallóközcsütörtök.

by bété

Váltsd valóra futball álmodat a Futbalový sen utazási irodával, és utazz el kedvenc csapatod mérkőzésére! Bővebb infó ITT.

https://www.facebook.com/events/828403835283370