Menetelnek az élcsapatok, a szentmihályfai Döme mesterhármast szerzett

By
Updated: október 21, 2017

Az AG Sport liga 11. fordulójának szombati játéknapján a kisudvarnokiak büntető értékesítésével, a bakaiak vesztes pozícióból fordítva tudtak nyerni, így változatlanul, egy pont különbséggel állnak a tabella élén – Kisudvarnok javára. A felsőpatonyiak pontot raboltak a nagyudvarnokiaktól, a pozsonycsákányiak pedig egy öngólnak köszönhetően tartottak otthon egy pontot. A szentmihályfaiak hatot gurítottak az izsapi kapuba – Döme Tibor mesterhármasig jutott.

A VII. ligában megszerezték első győzelmüket, egyben első bajnoki pontjaikat az idényben a patonyrétiek. Ennek köszönhetően most már csupán egyetlen csapat, Csallóköznádasd áll pont nélkül a tabella legvégén, akik ezúttal egy góllal maradtak alul Tárnokon.

A Facebook változásai után kövesd továbbra is a Sportolunk.sk Facebook oldalát, bővebb infó itt! 

Az U19-eseknél nem utaztak el a vendég ekecs-apácaszakállasiak Egyházgellébe. Ez volt a második ilyen kihágásuk az ekecsieknek, a harmadik alkalomnál a bajnokságból való kizárás büntetése sújtja a csapatot. A pozsonyeperjesiek könnyedén, hét góllal taroltak Nyárasdon.

Szombati eredmények:

AG SPORT LIGA/VI.LIGA – 11. forduló:
Nagyudvarnok-Felsőpatony 1:3 (1:2), g.: Harsányi D. (11.) ill. Edmár A. (4., 41.), Straka S. (64.);
Kisudvarnok-Dióspatony 1:0 (1:0), g.: Németh A. (11m-17.);
Baka-Nyékvárkony 2:1 (1:0), g.: Vida D. (41.), Kálmán G. (59.) ill. Takács I. (16.);
Izsap-Szentmihályfa 1:6 (0:2), g.: Póda D. (59.) ill. Gálfy D. (6., 56.), Döme T. (19., 73., 88.), Fatona D. (50.);
Pozsonycsákány-Felbár 2:2 (1:2), g.: Ravasz I. (5.) ill. Grünfeld N. (24., 45.), Farkas O. (öngól-89.);

VII. LIGA – 11. forduló:
Tárnok-Csallóköznádasd 1:0 (1:0), g.: Kovács G. (32.);
Patonyrét-Csilizradvány 2:1 (2:0), g.: Ambrus J. (23.), Koczó Á. (34.) ill. Görözdi Á. (71.);

VI. LIGA U19 – 11. forduló:
Nyárasd-Pozsonyeperjes 0:7 (0:3), g.: Horváth S. (9., 85.), Izsóf A. (28., 50.), Molnár M. (36., 76.), Zátori M. (58.);

By bété

Fotó: Végh Annamária

https://www.facebook.com/events/828403835283370