Interjú: Szakolcán folytatja pályafutását Szőcs László

By
Updated: september 27, 2016

Új csapatban folytatja pályafutását a csallóközi Szőcs László, aki Nagymegyerről a második ligás Szakolca együtteséhez igazolt. A 27 éves játékos az új lehetőségről nyilatkozott.

Hogy jött a Skalica ajánlata?

Ez az ajánlat nagyon váratlanul ért, ugyanis sejtesem sem volt róla, hogy valaki figyelne. Nem gondoltam volna, hogy még jöhet egy ilyen jó ajánlat. Minden nagyon gyorsan történt. Hétfőn este kaptam egy telefonhívást, hogy a szakolcai edző, a vezetőség és a menedzsment engem választott ki a 2. és 3. ligás középhátvédek közül. Nagyon megörültem az ajánlatnak, de viszont kedd estig el kellett döntenem, hogy maradok-e Nagymegyeren, vagy kipróbálom magam egy elsőligás minőségű csapatban.

Sokat gondolkodtál a lehetőségen?

A szívem egyből rávágta volna, hogy már délután ott leszek, de mivel már nem vagyok a legfiatalabb, komoly kapcsolatom és munkahelyem van, át kellett gondolnom. Végül szerdán minden egyeztetés után elfogadtam az ajánlatot. Csütörtökön és pénteken edzettem, szombaton pedig már Besztercebánya ellen a kezdőcsapatban játszottam.

Nagymegyeren munka mellett fociztál, mi a helyzet Szakolcán?

A nagymegyeri futball mellett volt egy nagyon jó munkahelyem a dunaszerdahelyi AG Sportban, amit nem szívesen hagytam ott. A munkám során is nagy részben a focival foglalkoztam, úgyhogy ez is nagyon érdekelt, de el kellett döntenem, adok-e magamnak még egy esélyt, vagy maradok. Profi szerződést kaptam, amely jelenleg a bajnokság végéig szól azzal az opcióval, hogy ha játszanék, igényt tartanak rám és én is úgy látom, akkor hosszabbítanánk.

Milyenek a Szakolca körülményei és mit biztosít neked a klub?

A körülmények szerintem Fortuna ligás szinten vannak. A klubnak gyönyörű, új stadionja és több edzőpályája van, a csapatot pedig első ligás edző irányítja, ezért úgy gondolom, hatalmas fejlődési lehetőséget jelenthetnek számomra.

Tavaly az első ligában játszott a csapat, mik a célok ebben az évben?

Ahogy az első telefonbeszélgetés során nekem is elmondták, a cél a Fortuna ligába való visszakerülés. Ehhez minden adott, már csak rajtunk játékosokon és a csapaton múlik, mit tudunk kihozni magunkból. Nagyon erős a csapat, remek a kollektíva. Jó az edző és a vezetőség, ezért nem látom semmi okát, miért ne sikerülhetne a feljutás.

https://www.facebook.com/events/828403835283370