Interjú: Fordulatos idényt tudhat maga mögött Bénes László

By
Updated: júl 14, 2017

Első évét zárta a német Mönchengladbach csapatában a doborgazi Bénes László, aki fiatal kora ellenére remek teljesítményt nyújtott. Az U21-es válogatottal az Európa-bajnokságon szerepelt, és a felnőtt nemzeti csapatba is meghívót kapott. A fiatal tehetség az elmúlt idényt értékelte. 

Gondoltad volna, hogy egyszer Doborgazból a Bundesligában kötsz ki?

Mindig voltak céljaim. Addig nem állok le, amíg azokat nem érem el. Mindig mindent megteszek a céljaim elérése érdekében és jelenleg a Mönchengladbahban egy célt már elértem. A Gladbachon kívül most másra nem is gondolok. Egy olyan csapatban szerepelek, ahol teret adnak a fiataloknak és a Bundesligában léphetek pályára.

Milyen célokkal vágtál neki a mönchengladbachi éveknek?

Célom volt, hogy az A csapat keretében legyek és akár pár percre játékba kerüljek. Az első félév nem sikerült jól, nem voltam a keretben. A második félévben új edző érkezett, több lehetőséget kaptam, folyamatosan kerettag voltam és csaknem 10 mérkőzésen léptem pályára. Háromszor voltam kezdő és gólt is szereztem. Ha visszamegyek, további céljaim, hogy még több játéklehetőséghez jussak.

Pozitív változást hozott számodra téli edzőváltás?

Az előző edzőnél éreztem, hogy nem nagyon lesz esélyem, nem számított rám. Jót tett nekem az edzőváltás, jött egy tapasztalt tréner, aki tudja, hogy kell bánni a fiatal játékosokkal. Ebből a szempontból számomra nagyon jól jött a váltás a kispadon.

Számítottál arra, hogy már tavasszal a hálóba találsz?

A Hertha ellen az első mérkőzésemen voltam kezdő, nem hogy a gólra, de a kezdőbe kerüléssel sem számoltam. Nagyon örültem, hogy a kapuba találtam, további öröm volt, hogy az én gólommal dőlt el a mérkőzés sorsa. Nem foglalkoztam vele, hogy Dárdai Pál irányítja a Hertha csapatát. Azzal vágtam neki, hogy jól menjen a játék, a többivel nem foglalkoztam.

Váltottál pár szót Dárdai Pál vezetőedzővel?

A mérkőzés előtt nem beszéltem vele, lefújás után pedig tovább maradtunk a pályán, hogy ünnepeljünk a szurkolókkal. Ezután már nem találkoztunk a stadionban.

Válogatott szinten is fordulatos tavaszt tudhatsz magad mögött.

Az U20-as válogatottban még a bajnokság közben szerepeltem. Örültem, hogy ott lehettem, pályára léptem és gólt is rúgtam. Ezután az U21-es csapatban is bemutatkoztam, ekkor már a játékosok a lengyelországi Európa-bajnokságra készültek. A felnőtt válogatottnál eljött hozzám Štefan Tarkovič segédedző, aki elmondta, szeretnének meghívni a keretbe. Nagy élmény és motiváció volt számomra, hogy abban a csapatban kaptam helyet, amelyben Szlovákia legjobbjai szerepelnek. Teljesen normálisan fogadtak. Ők is már profik, tapasztaltak, sok fiatalt fogadtak már be pályafutásuk során.

Várt rád valamilyen bemutatkozási rituálé a felnőtt válogatottnál?

Fog kellenem énekelni, de még nem volt rá lehetőség. Hogy mit fogok énekelni, azt egyelőre nem tudom.

Hogy értékelnéd az U21-es válogatott Európa-bajnokságát?

Véleményem szerint senki sem várta, hogy ilyen jól fogunk szerepelni. Nagyon jó mérkőzéseket játszott a csapat a három csoportmérkőzés során. Svédország címvédőként kapott ki, Anglia ellen kiegyenlített mérkőzés volt. Várni kellett, hogy Portugália ne győzzön három góllal, de végül Németország egy góllal kikapott Olaszországtól és ezért nem jutottunk tovább.

A tornán viszont nem sok lehetőséget kaptál.

Több lehetőségre számítottam, főleg azért, mert a Bundesliga vége felé több mérkőzésen is pályára léptem, de már annak is örültem, hogy kint lehettem az Európa-bajnokságon. Annak ellenére, hogy nem jutottunk tovább, jó teljesítményt nyújtottunk. Figyelembe kell venni, hogy a csapat azzal a kezdő tizeneggyel játszott, amely a selejtezősorozat során kiharcolta az Európa-bajnokságot. Ezért az edző nem látta indokoltnak a változtatást.

Többen kiöregszenek az U21-es válogatottból. Eljön a te időd?

Nagyon jó összhang volt a csapatban, több játékos már nem játszhat, befejezi a korosztályban. Szerintem a következő selejtező sorozatra is jó gárdánk lesz. Az majd viszont csak akkor derül ki, hogy mire lesz elég.

Mit vársz a következő idénytől a Mönchengladbach színeiben?

Mindenképp azt várom, hogy több lehetőséget fogok kapni. 5-6 játékos ment el, páran jöttek. Meglátjuk, milyen csapatunk lesz, mire lesz elég, mert a Bundesliga nagyon erős bajnokság. A Bayern és a Dortmund folyamatosan elöl van, a többiek kiegyenlítettek, ezért akár a harmadik helyre is odaérhetünk.

Nem jött szóba a vendégjáték lehetősége?

Abszolút nem. Ha nem játszottam volna a bajnokság végén, akkor elgondolkodtam volna rajta, de így nem. A bajnokság vége előtt beszéltem az edzővel és kifejtette, számít rám. Már várom, hogy visszatérjek és edzésbe álljak. A csapat már elkezdte a felkészülést, de az Európa-bajnokság miatt kaptam további két hét szünetet.

https://www.facebook.com/events/828403835283370