Falunapi rangadó Kisudvarnokban

By
Updated: august 25, 2017

A harmadik fordulóhoz érkezett a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-bajnokság. Ígéretes futballmenüből válogathatunk ezen a hétvégén is.

Az AG Sport ligában a futballínyencek számára igazi kuriózum lehet a szombati nap, hiszen sok év után újra bajnoki párharcot vívnak egymással Kisudvarnok és Nagyudvarnok szomszédos települések futballcsapatai. A járási „el clásico” – falunap alkalmából – a többi mérkőzéshez képes korábban, délután 15 órakor kezdődik. Tartogat még érdekes mérkőzéseket a 3. forduló, hiszen az eddig 2-2 győzelmet bezsebelő Posonyeperjes és Egyházgelle is összecsap egymással. Az újoncok közül Nagypaka Szentmihályfát, Nyékvárkony pedig Felsőpatonyt látja vendégül, a felbáriak pedig Dióspatonyba utaznak pontvadászatra.

A VII. ligában az alistáliaknál vendégeskednek a csilizpatasiak. A magabiztosan rajtoló somorjai fakó még nem kapott gólt az idei bajnokságban, ugyancsak szeretnék megtartani ezt a jó szériát Sárréten. A padányiak is kapott gól nélkül tudhatták maguk mögött az első két fordulót, akik ezúttal az újonc csallóköznádasdiaknál csatáznak. A vásárútiak Csilizradványt, a csallóközkürtiek Patonyrét csapatát fogadják hazai közönség előtt.

Az ifjúságiaknál három meccset szombaton, egyet vasárnap rendeznek. Felsőpatonyban az ekecsiek, Nyárasdon Nagyudvarnok vendégszerepel. A kapott gól nélkül az élen álló egyházgelleiek Nagyszarva ellen, a mögöttük helyet foglaló pozsonyeperjesiek Alistál ellen bizonyíthatnak és gyarapíthatják pontjaik számát.

VI. LIGA/AG SPORT LIGA
3. forduló, augusztus 26. (szombat), 15:00: Kisudvarnok-Nagyudvarnok, 17:00: Pozsonyeperjes-Egyházgelle, Balony-Pozsonycsákány, Baka-Izsap; augusztus 27. (vasárnap), 17:00: Nagypaka-Szentmihályfa, Nyékvárkony-Felsőpatony, Dióspatony-Felbár, Hegyéte–Ekecs-Apácaszakállas.

VII. LIGA
3. forduló, augusztus 26. (szombat), 17:00: Alistál-Csilizpatas, Nagyszarva-Sárosfa; augusztus 27. (vasárnap), 10:30: Vásárút-Csilizradvány, Béke-Tárnok; 17:00: Csallóköznádasd-Padány, Sárrét-Somorja B, Csallóközkürt-Patonyrét.

VI. LIGA U19
3. forduló, augusztus 26. (szombat), 14:30: Felsőpatony–Ekecs-Apácaszakállas, Nyárasd-Nagyudvarnok, Alistál-Pozsonyeperjes; augusztus 27. (vasárnap), 14:30: Egyházgelle-Nagyszarva. Szabadnapos. Vásárút.

by bété

https://www.facebook.com/events/828403835283370