Ezüstérmes a dunaszerdahelyi járási U19-es válogatott

By
Updated: február 20, 2018

Nem sok hiányzott az aranyérem elhódításához a járási fiatalokból álló alakulat trencséni szereplésén. A Nyugat-szlovákiai Futball-szövetség elnökének serlegéért folytatott párharcokban végül az előkelő második helyen zártak a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-szövetséget képviselő srácok.

A Győri Zsolt és Gaál Tamás edzők által irányított válogatottat csupán másfél perc választotta el a tornagyőzelemtől. Nyitrai ellenfelüknek a döntetlen is elég volt, így a 2:2-es eredmény nekik kedvezett. Az elért eredménnyel azonban mindenképp elégedettek lehetnek, hiszen a nyolc csapatos kerületi torna többi résztvevője jóval több csapatból válogathat kerettagokat, míg a dunaszerdahelyi bajnokságban csak 9 csapat szerepel.

Nagy hálával tartozunk a fiúk klubjainak, hogy rendelkezésünkre bocsátották őket a válogatottba. Bízunk benne, hogy a jövőben is sikeres lesz az együttműködés. Már nagyon régóta foglalkozunk ezzel a részével a focinak, főként azért tevékenykedünk, hogy az utánpótlásképzés a leghatékonyabban működjön a járásban.” – köszönték meg az edzők.

Eredmények:

Újvár-U19 DS 2:5, g.: Vida D. 2, Oláh J., Szabó A., Horváth S.;

U19 DS-Nagyszombat 2:2, g.: Bartal T, Vida D.;

U19 DS-Léva 5:2, g.: Horváth S. 2, Vida D, Varga P, Izsóf A.;

U19 DS-Trencsén 7:4, g.: Varga P. 4, Bartal T., Soóky D., Prevužňák D.;

Privigye-U19 DS 4:5, g.: Horváth S. 2. Varga P, Szabó A., Izsóf A.;

Szenice-U19 DS 2:5, g.: Bartal T, Soóky D., Varga P., Oláh J., Horváth S.;

U19 DS-Nyitra 2:2, g.: Varga P. 2.

A keret tagjai: Kardos Nikolas, Horváth Sándor, Izsóf Adrián, Gerezdes Tibor (Pozsonyeperjes), Tóth Kristóf, Varga Péter, Pőthe Mátyás, Soóky Dominik (Egyházgelle), Hoferka Dávid (Vásárút), Prevužňák Dominik (Nagyudvarnok), Bartal Tibor (Nagyszarva), Vida Dávid (Baka), Oláh János, Szabó András (Nyárasd).

by bété

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370