Elvérzett a somorjai fakó, Padánynak döntetlenre futotta

By
Updated: september 24, 2017

Az AG Sport liga vasárnapi játéknapján sem termett babér a vendégcsapatoknak. A bakaiak és a kisudvarnokiak kétgólos sikerrel zárták a fordulót, ám meg kell említeni, hogy a múlt heti találkozó után ismét kapus nélkül fejezték be a mérkőzést a kisudvarnokiak. Dióspatonyban az utolsó negyedórában született győztes találat. Nyékvárkonyban és Ekecsen már az első félórában kialakult a végeredmény.

A VII. ligában Nagyszarván bukták eddigi makulátlan mérlegüket a somorjaiak, a hazai Valocsay István triplázott. A padányiak csupán remiztek idegenben, ám még így is ők birtokolják a tabella első helyét. Békén és Csallóközkürtün háromgólos hazai sikernek örülhettek, a csallóköznádasdiak továbbra is pont nélkül sereghajtók. A csilizpatasiak Sárosfáról raboltak három pontot.

Az U19-esek alapszakaszában sima győzelmet arattak hazai pályán a pozsonyeperjesiek. Egyházgellében jól hajráztak az ifik: az utolsó négy percben értékesített találatoknak köszönhetően győztesként vonulhattak le a pályáról.

Vasárnapi eredmények:

AG SPORT LIGA/VI. LIGA – 7. forduló:
Baka-Felsőpatony 2:0 (1:0), g.: Gróf D. (36.), Vida D. (55.);
Nyékvárkony-Egyházgelle 1:0 (1:0), g.: Németh Gy. (28.);
Dióspatony-Nagypaka 2:1 (0:0), g.: Kedžuch F. (55.), Daniel M. (78.) ill. Bugár A. (64.);
Kisudvarnok-Szentmihályfa 2:0 (1:0), g.: Boros P. (28.), Kvačkaj Ľ. (83.);
Ekecs-Apácaszakállas–Pozsonycsákány 1:0 (1:0), g.: Végh L. (26.).

1.Kisudvarnok 7 6 1 0 22:6 19
2.Baka 7 5 1 1 31:6 16
3.P.eperjes 7 5 1 1 22:13 16
4.Ekecs-Ap.sz. 7 4 2 1 16:10 14
5.Nagypaka 7 4 0 3 20:12 12
6.Balony 7 3 2 2 20:11 11
7.Egyházgelle 7 3 1 3 19:14 10
8.Nyékvárkony 7 3 1 3 12:11 10
9.Dióspatony 7 2 2 3 13:10 8
10.Nagyudvarnok 7 2 2 3 10:15 8
11.Szentmihályfa 7 2 1 4 8:14 7
12.Hegyéte 7 2 1 4 12:21 7
13.P.csákány 7 2 0 5 11:16 6
14.Felbár 7 2 0 5 7:22 6
15.Felsőpatony 7 1 2 4 7:14 5
16.Izsap 7 1 1 5 9:44 4

VII. LIGA – 7. forduló:
Béke-Csilizradvány 3:0 (0:0), g.: Jurák M. (49. 70.), Csejtey Z. (86.);
Sárosfa-Csilizpatas 1:4 (1:1), g.: Szabó K. (29.) ill. Badala P. (19. 89.), Kollár R. (52.), Nagy K. (52.);
Sárrét-Padány 0:0;
Csallóközkürt-Csallóköznádasd 3:0 (0:0), g.: Csikmák G. (80. 87.) ill. Tükör B. (öngól-56.);
Nagyszarva-Somorja B 3:1 (1:0), g.: Valocsay I. (29. 46. 48.) ill. Špánik A, (62.).

1.Padány 7 6 1 0 17:1 19
2.Alistál 7 6 0 1 25:7 18
3.Somorja B 7 6 0 1 26:9 18
4.Csilizpatas 7 4 1 2 12:7 13
5.Nagyszarva 7 4 0 3 21:11 12
6.Béke 7 3 2 2 13:16 11
7.Csallóközkürt 7 3 1 3 11:13 10
8.Vásárút 6 3 0 3 13:14 9
9.Csilizradvány 7 3 0 4 11:12 9
10.Tárnok 7 2 2 3 9:13 8
11.Sárrét 6 2 1 3 9:8 7
12.Sárosfa 7 1 2 4 8:20 5
13.Patonyrét 7 0 0 7 7:23 0
14.Csallóköznádasd 7 0 0 7 4:32 0

VI. LIGA U19 – 7. forduló:
Pozsonyeperjes-Nagyudvarnok 6:1 (4:0), g.: Hrdlovics Z. (13. 37.), Molnár M. (31.), Zátori M. (33.), Izsóf A. (76.), Horváth S. (80.) ill. Kozmér G. (63.);
Egyházgelle-Felsőpatony 3:2 (1:2), g.: Lukács E. (18.), Soóky D. (86.), Csánó N. (11m-89.) ill. Sóky K. (20.), Tóth M. (25.).

1.P.eperjes 7 5 1 1 40:8 16
2.Egyházgelle 6 5 1 0 32:7 16
3.Nagyszarva 6 5 0 1 22:9 15
4.Felsőpatony 6 4 1 1 25:7 13
5.Vásárút 6 4 1 1 19:9 13
6.Nyárasd 6 1 1 4 13:26 4
7.Nagyudvarnok 7 1 1 5 13:34 4
8.Ekecs-Ap.sz. 6 0 0 6 7:37 0
9.Alistál 6 0 0 6 6:40 0

By bété

https://www.facebook.com/events/828403835283370