Csákányban véreztek el a balonyiak

By
Updated: marec 25, 2017

Az AG Sport ligában két mérkőzést rendeztek a szombati játéknapon. A tavasszal sikeres eredményeket produkáló Pozsonycsákány csapata ezúttal Balony egyesületét küldte haza pont nélkül. Hegyétén pontosztozkodással ért véget az Ekecs-Apácaszakállas elleni találkozó – a vendégek a 38. perctől emberhátrányban játszottak.

Már a második percben vezettek, ám végül kikaptak a hazai patonyrétiek Sárrét csapatától a VII. ligában. A mérkőzésen 8 sárga és egy piros lap is kiosztásra került – a hazaiak az 50. perctől tíz emberrel futballoztak. A nagyszarvaiak hatot rúgtak Alistál csapatának, a nagyudvarnokiak pedig dupláztak Tárnok ellen.

Az U19-esek mindkét mérkőzésén vendégdiadal született: Csallóközcsütörtök Egyházgelléből, Ekecs-Apácaszakállas csapata pedig Nyársdról rabolt pontokat.

Eredmények március 25-éről:

VI. LIGA (AG SPORT LIGA)
Pozsonycsákány-Balony 1:0 (0:0), g.: Csamilla P. (77.);
Hegyéte–Ekecs-Apácaszakállas 1:1 (1:1), g.: Dosztog D. (19.) ill. Császár Zs. (30.);

VII. LIGA
Patonyrét-Sárrét 1:2 (1:1), g.: Jáger D. (2.) ill. Szöcs T. (14. 86.);
Nagyszarva-Alistál 6:0 (2:0), g.: Vas G. (3. 90.-11m), Nagy I. (18.), Herberger Cs. (57. 78.), Derzsi B. (85.);
Nagyudvarnok-Tárnok 2:0 (0:0), g.: Bögi J. (59.), Egri A. (85.-11m);

VI. LIGA U19 – 15. forduló;
Nyárasd – Ekecs-Apácaszakállas 0:1 (0:1), g.: Králik Z. (44.);
Egyházgelle-Csallóközcsütörtök 1:2 (0:0), g.: Csánó N. (48.) ill Tóth Á. (73), Takács R. (84.)

by bété

https://www.facebook.com/events/828403835283370