Botlottak az élcsapatok, tíz gól Felbáron

By
Updated: máj 5, 2018

Az AG Sport liga 24. fordulóját rendezték meg szombaton az első májusi hétvégén.

Hiába rúgott már az első félidő elején négy perc alatt két gólt a kisudvarnoki Németh András, a nagypakaiak a második játékrészben leküzdötték hátrányukat. Az utolsó előtti percben egyenlítettek ki a balonyiak is, akik ezzel elkerülték a pontvesztést. Nem voltak ilyen szerencsések a második helyen álló bakaiak, akiket könnyedén győztek le a hazai pályán szereplő pozsonyeperjesiek. A második félidő tartogatott gólokat Szentmihályfán is, ahol végül 4:3-as hazai siker született. Összesen 10 gólt láthattak a Felbár-Izsap párharcra kilátogató nézők. A félidei izsapi vezetés ellenére végül csúfos vereséggel térhettek haza a vendégcsapat játékosai, hiszen nyolcszor is rezdült a kapusuk hálója, ráadásul felbári színekben négyen is duplázni tudtak.

Az U19-esek bajnoki címéért küzdő egyházgelleiek négy találattal győzedelmeskedtek Felsőpatonyban.

AG SPORT LIGA/VI. LIGA – 24. forduló:

Egyházgelle-Dióspatony 0:1 (0:0), g.: Csápai Z. (72.),

Nyékvárkony-Balony 1:1 (0:0), g.: Kósa M. (80.) ill. Simon I. (89.);

Pozsonycsákány-Nagyudvarnok 1:2 (1:1), g.: Makovický S. (20.) ill. Kovács G. (35.), Gulázsi Á. (48.);

Szentmihályfa-Hegyéte 4:3 (0:0), g.: Lelkes T. (46.), Fatona D. (75., 88.), Sátor I. (86.) ill. Bögi G. (59., 80.), Szabó P. (72.);

Nagypaka-Kisudvarnok 2:2 (0:2), g.: Pénzes A. (54.), Študent M. (84.) ill. Németh A. (8., 12.);

Pozsonyeperjes-Baka 3:0 (1:0), g.: Rácz A. (17., 74.), Tászli Z. (71.);

Felsőpatony-Ekecs-Apácaszakállas 3:1 (1:1), g.: Szászi A. (4.), Nagy M. (73.), Kázmér L. (11m-85.) ill. Kovács V. (14.);

Felbár-Izsap 8:2 (1:2), g.: Grünfeld N. (1m-11., 11m-50.), Závodszký A. (57., 80.), Csölley L. (67., 84.), Halász T. (63., 70.) ill. Vízvári Cs. (24.), Szabó R. (43.)

Tabella: 

  1. Kisudvarnok 23 15 5 3 49:20 50
  2. Baka 23 14 4 5 66:32 46
  3. Pozsonyeperjes 23 13 6 4 58:29 45
  4. Balony 23 12 8 3 63:29 44
  5. Dióspatony 23 11 6 6 42:30 39
  6. Szentmihályfa 23 11 4 8 42:38 37
  7. Nagyudvarnok 23 10 5 8 36:42 35
  8. Nyékvárkony 23 8 6 9 40:38 30
  9. Egyházgelle 23 8 6 9 43:42 30
  10. Nagypaka 23 9 3 11 42:46 30
  11. Ekecs-Ap.sz. 23 7 5 11 45:51 26
  12. Felbár 23 7 5 11 38:53 26
  13. Felsőpatony 23 6 7 10 36:40 25
  14. Izsap 23 5 3 15 37:98 18
  15. Hegyéte 23 5 2 16 31:60 17
  16. Pozsonycsákány 23 4 3 16 34:54 15

VI. LIGA U19 – PLAYOFF
Felsőház: 5. forduló Felsőpatony-Egyházgelle 0:4 (0:3), g.: Macura L. (14., 35.), Varga P. (19.), Andrássy K. (86.);

by bété

https://www.facebook.com/events/828403835283370