Beharangozó: Feltámadnak Baka ellen a kisudvarnokiak?

By
Updated: jún 8, 2018

Az utolsó előtti forduló vár ránk hétvégén a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-bajnokság AG Sport ligájában. Egyházgellében bajnokavató-ünnepségre készülhetnek az U19-es ifik.

A legutóbbi három mérkőzésük során csupán egyetlen pontot és egyetlen találatot szereztek az AG Sport ligában listavezető kisudvarnokiak, akiknek emiatt már csak egyetlen pont az előnyük a tabella élén. Most sem lesz könnyű dolguk, hiszen a csupán két ponttal mögöttük, a harmadik helyen álló Baka otthonában lépnek pályára. A második balonyiak Hegyétén vendégszerepelnek, s a papírforma szerint esélyesebbek a győzelemre. Amennyiben Kisudvarnok újra pontveszteséggel tér haza, a tabella csúcsa is átrendeződhet. A pozsonyeperjesiek sem szakadtak le az élmezőnytől, ők a sereghajtó csákányiakat látják vendégül.

Az ifiknél immár bajnokavatóra készülhetnek Egyházgellében, hiszen már biztosan ővék az első hely. A Felsőpatony ellen zajló utolsó mérkőzés után Póda Mihály védencei emelhetik magasba a bajnoki serleget. Szinte az egész idényben nagy rivális Pozsonyeperjes Vásárút ellen búcsúztatja a 2017/2018-as bajnoki idényt.

AG SPORT LIGA/VI. LIGA
29. forduló, június 9. (szombat), 17:30: Pozsonyeperjes-Pozsonycsákány, Izsap-Nyékvárkony; június 10. (vasárnap), 10:30: Baka-Kisudvarnok; 17:30: Felbár-Szentmihályfa, Nagyudvarnok-Nagypaka, Ekecs-Apácaszakállas-Dióspatony, Felsőpatony-Egyházgelle, Hegyéte-Balony.

VI. LIGA U19 – PLAYOFF
Felsőház, 10. forduló: június 9. (szombat), 17:30: Pozsonyeperjes-Vásárút, Egyházgelle-Felsőpatony.

by bété

https://www.facebook.com/events/828403835283370