A következő idény előkészületeiről tárgyalt a járási Végrehajtó bizottság

By
Updated: máj 23, 2018

Lassan a végéhez ér a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-szövetség által irányított bajnokság 2017/2018-as kiírása. Többek közt ennek apropóján ülésezett a szövetség Végrehajtó bizottsága, amelyen a következő szezont érintő információk is jóváhagyásra kerültek.

A csapatoknak 2018. június 25-én, hétfőn 23:59-ig van lehetőségük beadni jelentkezésüket a következő, 2018/2019-es idényre, amely augusztus 18-án veszi majd kezdetét. Az indulás egyik alapfeltétele, hogy a csapatok stadionjai minimális anyagi és technikai feltételekkel rendelkezzenek. A VI. ligában való indulás 180 €, a VII. ligában való indulás 150 € letéttel jár. Az ifjúsági csapatokat indulási letét nem terhel.

A klubok és tisztviselőik részére a hagyományos évértékelő gyűlés, egyben következő idényt megnyitó konferencia, valamint a Sporttechnikai bizottság gyűlése július 13-án, pénteken zajlik majd.

A játékvezetők fizikai felmérése július 15-én lesz, a részükre és a mérkőzés ellenőreinek részére szóló nyári szemináriumra augusztus 17-én kerül sor.

A Végrehajtó bizottság május 15-ei ülésének határozata teljes terjedelemben megtalálható a szövetség weboldalán:

http://www.obfzds.sk/spravy/uznesenia-vv-obfz-dunajska-streda-zo-dna-15-5-2018

by bété, obfzds.com

https://www.facebook.com/events/828403835283370