Élete volt a labdarúgás: Kováts Gyulára emlékeztünk

By
Updated: august 4, 2017

Talán kevés olyan ember van, aki ne ismerné a bakai születésű Kováts Gyula mérnök nevét, aki főként szülőfalujában és Bősön tevékenykedett. Közgazdászként 1978-ban a bősi Állami gazdaság igazgatója lett, ebben a pozícióban pedig a Csallóköz egyik meghatározó személyiségévé nőtte ki magát. Népszerű volt a mezőgazdasági világban, sportszerető ember révén pedig elhivatott támogatója volt a bakai és a bősi labdarúgó csapatnak. Akik valamit is jelentettek a dunaszerdahelyi járásban, az vasárnap délelőtt Bakán volt mérkőzésen. Tudott a futballisták nyelvén beszélni, kevés játékos mondott nemet a felkérésére. Szavát betartotta, amit megígért, mindig teljesítette. Ezt nem csak a sport terén, hanem vállalati igazgatóként is betartotta. Halála előtt 2016-ban Bakán díszpolgárrá választották, 2017. február 6-án, munkahelyén érte a tragikus pillanat.

Balról: Csiba Frédi és Kováts Gyula mérnök

„Kováts Gyulát még a első ízben rajtoló Duna Kupán ismertem meg. Olyan sportember ritkán születik, aki annyira magáénak érezte a futballt, mint ő. Amikor elkezdődött Bakán a futball, az otthoni pincéjében volt az öltöző, a felesége pedig mosott a csapatra. Ma ilyet senki sem engedne meg. Nagyon sok emberen segített. Amikor igazgató lett a Bősi Állami gazdaságnál, kijelentette, hogy Bős fog még magasabb osztályban is játszani, ezt be is tartotta. Távozása óriási veszteség Bakának, Bősnek, és az egész járásnak. Bakán gyönyörű stadiont építtetett, egy fantasztikus futballpályát csináltatott, az egész létesítmény neki köszönhető. Többször játszottunk mérkőzéseket a pozsonyi Rapiddal és a vezetőjük megirigyelte, hogy a fővárosban sem volt olyan fű, mint nálunk. Neki lehet köszönni, hogy a Baka és a Bős magas osztályban szerepelt. Nélküle nem lett volna második liga Bősön, mindent elkövetett a feljutás érdekében. Legtöbben a sportból hasznot akarnak húzni, de ő nem, ugyanis tudta, a futball egy feneketlen kút. Akárhova mentünk, mindenhol ismerték és tisztelték. Akin tudott, mindig segített. Bátyja, Kováts Bandi is mindig a pályán volt, amit kellett, mindent elintézett. Nem hogy mérkőzést, de még edzést sem hagyott ki. A két testvérnek élete volt a labdarúgás.” – eleveníti fel emlékeit az egykori bakai és bősi sikeres vezetőről, kollégáról és sportemberről a bakai Császár, egykori csatár, Csiba Frédi.

Kováts Gyula távozásával egy elhivatott sportembertől lett szegényebb a dunaszerdahelyi járás.

Borítóképen: Balról Csiba Frédi és Kováts Gyula mérnök

https://www.facebook.com/events/828403835283370