Ötödik karate érem az Európa-bajnokságról – Kósa Tamás bronzérmet szerzett

By
Updated: november 14, 2017

Egészéves felkészüléssel a hátuk mögött vágtak neki az idei U16-os Európa-bajnokságnak a Seishin Karate Klub versenyzői, amelyet a lengyelországi Kielcében rendeztek meg. A csapat már több nappal a verseny előtt útnak indult, hogy a verseny napján kipihenten léphessenek a küzdőtérre.

A versenyen 22 ország legjobbjai mérték össze tudásukat, Szlovákiát és klubjukat Markovics Ádám (Keszegfalva), Jakab Adrienn (Csallóközaranyos), Kósa Tamás (Vásárút) képviselték.

„A mérlegelés zökkenőmentesen ment, így maradt időnk egy kis városnézésre és pizzázásra a nagy nap előtt, amelyre a felkészülést már év elején megkezdték a versenyzők. Voltak Lengyelországban, Horvátországban, Csehországban és Magyarországon, továbbá mi is rendeztünk három felkészülő versenyt Ekelen, Ekecsen, és Dunaszerdahelyen. A csapat külön edzéstervvel készült, amit szépen be is tartottak. Ezt a felkészülő versenyek kiváló eredményei is tükrözték.  Az U16-os korosztályban Tamás román ellenféllel kezdett, akit fejrúgással vert meg. A következő küzdelmében bírói döntéssel magyar ellenfele felett is győzedelmeskedett. A döntőbe jutásért vívott harcban, sajnos, kikapott ukrán ellenfelétől, így harmadik lett, ezzel megszerezve az ötödik Európa-bajnoki helyezésünket. Ádám bolgár ellenfelet kapott, akivel az első menetben jól küzdött, fejbe is rúgta, de csak a bírók közül egy vette észre, ami kevés. Következett a hosszabbítás, ahol bírói döntéssel kikapott – mi sem értjük miért. Adrienn egy lett ellenféllel küzdött, akivel egész jól bírta az iramot a nagy súlykülönbség ellenére. Sajnos, győznie nem sikerült, de kiváló tapasztalatot gyűjtött a következő versenyekre. Úgy gondolom, a versenyen mindenki kiválóan helyt állt. Igaz, most nem sikerült mindenkinek dobogóra állnia, viszont egy Európa-bajnokságra kijutni is nagy dolog. Le a kalappal a szervezők előtt is, nagyon kitettek magukért, nagyon jól éreztük magunkat a versenyen és a Sayonara (viszontlátásra) partin is. Már tervezzük a jövő évi versenyeket. Mindenkinek köszönjük, aki bármilyen módon – anyagilag, lelkiekben, a szurkolásával az élő közvetítésnél, vagy a felkészülésben – segítette a versenyzők felkészülését. Külön köszönet a klubtársaknak, és az edzőknek.” – értékelt Markovics János, a Szlovák Shinkokushin Karate Szervezet, valamint a Seisihin Karate Klub elnöke.

https://www.facebook.com/events/828403835283370