Linka Tibor: Még nem tudtam feldolgozni az ezüstérmet

By
Updated: august 22, 2016

Történelmi nap lett augusztus 20-a. Linka Tibor Somorja városának megszerezte az első olimpiai érmet. Újkori hőssel pár órával a kajak-négyes versenye után a somorjai hírportál beszélgetett.

Már felfogtad, hogy olimpiai érem került a nyakadba?

Hát még nem. Látom, itt van előttem az érem, de még nem tudtam feldolgozni, mit értünk el.

Mit tudsz mondani a versenyről?

Éreztük, hogy a németek nagyon jól mennek. 750 méterig próbáltuk őket befogni. Ekkor azonban láttuk, hogy ez nem fog sikerülni. Arra koncentráltunk, hogy megszerezzük az ezüstöt. Nagyon – nagyon fájt az utolsó méter. Lényeg azonban az, hogy sikerült, megvan az ezüst.

Így volt betervezve, hogy a célbaérkezés után megkóstoljátok a riói vizet?

Nem, nem. Felborult a hajónk, ezért ittunk egy kicsi vizet. Azt gondoltam, hogy pezsgővel fogunk ünnepelni… (nevetés)

Kinek ajánlod ezt az ezüstöt?

Családomnak, barátnőmnek, barátoknak, Somorjának. Egyszerűen mindenkinek, aki szurkolt nekünk.

Milyen program vár rátok?

Ünneplünk, aztán majd a többit meglátjuk… Pár napig még rióban maradunk, a hét közepén érkezünk haza.

Forrás: samorin.sk

https://www.facebook.com/events/828403835283370