Európa-bajnoki ezüstérmes a szlovák kajaknégyes

By
Updated: jún 9, 2018

Ezüstérmet szerzett a szerbiai Belgrádban rendezett Európa-bajnokságon a Linka Tibor, Jakubík Gábor, Fraňa Milan és Samuel Baláž felállású szlovák kajaknégyes, amely a döntőben 65 ezred másodperccel maradt le a fehérorosz hajó mögött. 

A szlovák kajak négyes 1000 méteren rajtolt, és az ezüstérem több, mint amit vártak.

„Összességben elértük a célt, amellyel az Európa-bajnokságra érkeztünk, az ezüst több, mint amit várunk. Az edzéseken nem ment rosszul, új hajót próbáltunk, de végül visszatértünk a régihez. Végük ez is sikerre vezetett.“ – árulta el Jakubík Gábor, aki 28 évesen a kajaknégyes legidősebb tagja és harmadik érmét szerezte az Európa-bajnokságok sorág. „Tavaly a Kč-ben Martin Nemček ült velünk a hajóban, idén Linka Tibor. Az ezüstérem fantasztikus abból a szempontból, hogy ezzel a felállással rövid, háromnapos összetartást abszolváltunk.“

Szlovákia számára ez az első érem a belgrádi Európa-bajnokságról, ugyanis korábban a Gelle Péter, Botek Ádám kettős 1000 méteren a negyedik helyet szerezte meg.

https://www.facebook.com/events/828403835283370