Birkózó országos bajnok Kovács Ferenc Dániel

By
Updated: marec 24, 2018

Szombaton Bán városa adott otthont a diák szabadfogású birkózó szlovák bajnokságnak, amelyre 22 klub 123 versenyzője nevezett be.

Gaál Attila edző és segítője Juhász Mária vezetésével 4 dunaszerdahelyi birkózó indult csatába a bajnoki címekért.
A 44 kilogrammos súlycsoportban Kovács Ferenc Dániel remekelt, aki báni majd simonyi ellenfeleit fektette két vállra. Az elődöntőben szintén báni birkózóval mérkőzött, aki felett 12:2 arányban technikai tus győzelmet aratott. A döntőben Dani hatalmasat küzdött, pozsonyi vetélytársát 14:10 arányban pontozással verte és megszerezte élete első bajnoki címét. A bajnoki siker értékét az is növeli, hogy Dani a múlt héten még egészségügyi problémákkal küszködött.

Esemény: Diák szabadfogású birkózó Szlovák bajnokság
Időpont: 2018. március 24.
Helyszín: Bán

Eredmények:

38 kg Pollák Adrián 4. hely
44 kg Kovács Ferenc Dániel 1. hely