Vida: A gólokra mindig éhes vagyok!

By
Updated: máj 15, 2017

Már ötödik gólját szerezte ebben az idényben a DAC szépsője, Vida Kristopher, aki a DAC – Zólyombrézó mérkőzésen a sárga-kékek második találatát jegyezte. A fiatal középpályás a bajnokság utolsó két mérkőzésén is a sikerre törrekszik.

Hogy láttad a Zólyombrézó elleni mérkőzést?

Nem kaptunk ki, még mindig veretlenek vagyunk, de ez a két elvesztett pont most fájdalmasabb. Sok múlott a mérkőzésen, mert ha megverjük a Zólyombrézót, akkor már az Európa Liga közelében lehettünk volna. Így nehezebb lett a helyzetünk, még mindig nagy a különbség a csapatok között. Megnehezítettük a saját sorsunkat, mert a mérkőzést be lehetett volna húzni. Hiányzott a koncentráció, mert négy percen belül mind a kétszer gólt kaptunk. Ez felett nem lehet elsiklani. A második félidőben jobban játszottunk, több helyzetet alakítottunk ki, de nem rúgtuk be a helyzeteket és ezen sok múlott.

Két alkalommal is hamar jött az egyenlítő találat. Ez miért történhetett meg?

Talán a koncentráció hiány okozta, kicsit kihagytunk. A második gól nagyon szerencsétlen volt, elkerülhető lett volna. Sajnos megtörtént, ezeket ki kell küszöbölni, két vezetés után így nem lehet gólokat kapni.

Középpályás létedre már az ötödik gólodat szerezted, remek góltermés.

Szeretnék még további gólokat rúgni, gólra éhes vagyok, ez mindig is bennem volt. Szélsőként is folyamatosan a kapu előtt vagyok és bepofozom a labdákat. Most jön egy Sároseperjes, ahol kellenek a gólok, nagyobb arányú győzelmet kellene aratni. Mindig próbálok gólt szerezni, de a legfontosabb, hogy a csapat sikeres legyen és a három pont ismét meglegyen.

Másodszor volt teltház a DAC Arénában, ismét remek hangulat uralkodott.

A szurkolókra sosem lehet panasz, ismét rekordot döntöttek és fantasztikus hangulatot teremtettek. A mérkőzésen minden összeállt, csak a három pont maradt el. Ennek ellenére köszönjük a rengeteg szurkolást, biztatást és hogy a mérkőzés végén is állva tapsoltak bennünket.

Fotó: fcdac.sk

Váltsd valóra futball álmodat a Futbalový sen utazási irodával, és utazz el kedvenc csapatod mérkőzésére! Bővebb infó ITT.

https://www.facebook.com/events/828403835283370