Vélemény: Megmutattuk, hogy kell buzdítani a csapatot!

By
Updated: marec 19, 2018

Kétgólos vereséget szenvedett a DAC az ősi rivális Slovan otthonában, a lelátón viszont a sárga-kékek szurkolói diadalmaskodtak. Így látták a rangadót az YBS szurkolói:

„Izgatottan vártuk a hétvégi pozsonyi rangadót, melyre fanklubunk vonatos ON TOUR utazást szervezett. A menetjárat szerint közlekedő szerelvényhez a vasúti közlekedési vállalat külön szerelvényt csatolt, melyben több, mint 300 elszánt DAC szurkoló elindulhatott a felső-csallóközi túrájára. A hangulat a pozsonyi kisállomásig nagyon jó volt, szurkolóink énekelve készültek a nagy derbire, melyhez később a szokás szerint csatlakoztak a rend őrei is, s csapatunk éltetésével tettük meg az utat az omladozó „disznólegelőig”. A stadion bejáratánál csatlakoztak még a táborhoz az autóval utazók is, így a vendégszektorból elkezdődhetett a pozsonyi csata, igaz pár hónappal előbb, mint a hőseink Pozsonyi csatája.

A közel négyszáz torokból elmondhatatlanul gyönyörűen hangzott a világ legszebb Himnusza, a Magyar! A mérkőzés jó hangulatban telt, annak ellenére, hogy nem sikerült a hálóba találnunk, ellenfelünknek viszont igen, ráadásul a játékvezető bíráskodása feltűnően az ellenfél csapatát támogatta. Bár vesztésre álltunk, ennek ellenére is sikerült megmutatni az ellenfél szurkolótáborának, hogy hogyan kell buzdítani a csapatot.

Vereséget szenvedtünk, de ennek ellenére játékosainkat vastapssal búcsúztattuk küzdelmükért és kitartásukért. A mérkőzés végén a stadion szinte kért bennünket, hogy Pozsony újra hallhassa a magyar nép legszentebb dalát, így Himnuszunk eléneklésével elhagytuk a roskadozó stadiont, azzal a bensőséges érzéssel, hogy Pozsony, még ha csak pár órára is, de újra magyar énekszótól volt hangos, ahogyan azt évszázadokon keresztül megszokhatta már.“

Hajrá DAC! Hajrá Magyarok!

–YBS—

Fotó: FC DAC