Véget vetett a mecenzéfi menetelésnek és a negyeddöntőben a DAC

By
Updated: október 18, 2017

Véget ért a mecenzéfi csoda, a DAC magabiztosan ejtette ki 4. ligás ellenfelét a Slovnaft Cup 5. fordulójában. 

Igazi ünnep zajlott Mecenzéfen, hiszen a helyi együtteshez már a harmadik Fortuna Ligás csapat látogatott. A helyi stadion az utolsó helyig megtelt, nagy érdeklődés övezte a DAC elleni találkozót. A sárga-kékek az első perctől kezdve domináltak, komolyan felkészültek a Szenyicét és Trencsén kiejtő együttesből.

A 33. percben egy szöglet után Ljubicic küldte a labdát a hálóba, majd a 35. percben a DAC középpályása fejjel volt eredményes, így két perc alatt jóformán eldőlt a továbbjutás sorsa – 0:2. A második játékrészben folytatódott a dunaszerdahelyi csapat dominanciája. A 72. percben Živkovič Éles szögből érkező beadását Vida küldte a hálóba, majd három perccel később a csereként beállt Mervó Bence volt eredményes – 0:4. A 87. percben egy szépítő találatnak is örülhetett a szép számú közönség, a tizenhatos vonaláról Ribár lövése a hálóban kötött ki – 1:4. A hosszabbítás első percében Divković állította be a végeredményt – 1:5. A győzelemnek köszönhetően a Slovnaft Cup negyeddöntőjébe jutott a DAC.

Mecenzéf – FC DAC 1:5 (0:2)

Gólszerző: Ribár (86.) ill. Ljubicic (33., 35.), Vida (72.), Mervó (75.), Divković (92.)

FC DAC: Macej – Živkovič, Huk, Šatka, Davis – Kalmár (Domonkos, 77.), Ljubicic, Aluku – Vida, Malec (Divković, 58.), Pačinda (Mervó, 65.).

https://www.facebook.com/events/828403835283370