Története első elefántcsontparti játékosát igazolta a DAC

By
Updated: január 10, 2018

Timotej Záhumenský után újabb védekező játékost igazolt a DAC, ezúttal Svédországból érkezik erősítés a sárga-kékek csapatába.

Már az első edzésen is részt vett a 21 éves, elefántcsontparti hátvéd, A huszonegy éves, 192 centiméter magas, ballábas labdarúgó középső védőként vagy védekező középpályásként is szerepel. Koné népes családból származik: három lány- és négy fiútestvére van. A DAC történetének első elefántcsontparti játékosa a hatos számú mezt kapta Dunaszerdahelyen., aki a svéd Djurgardens együttesétől egy évre érkezik.

A fiatal játékos hazájában kezdte a futballt, majd 2012 tavaszán a bolgár rekordbajnok CSKA Szófia ifjúsági csapatában szerepelt. Ezt követően a belga Waregem együttesénél is kipróbálhatta magát. 2015 februárjától két évig az örmény FC Ararat Jerevánban futballozott. Tavaly télen a Djurgårdens IF figyelt fel a tehetségére, és Koné három évre szóló szerződést kötött a stockholmi klubcsapattal.

A huszonegy éves, 192 centiméter magas, ballábas labdarúgó középső védőként vagy védekező középpályásként is szerepel. A DAC történetének első elefántcsontparti játékosa a hatos számú mezt kapta Dunaszerdahelyen.

https://www.facebook.com/events/828403835283370