Rossi: A futball az ütközésekről szól

By
Updated: september 30, 2017

Kétgólos vereséget szenvedett Nagyszombatban a DAC, a sárga-kékek Živkovič kiállítása után emberhátrányban játszották a második félidőt. A találkozót a vezetőedzők értékelték. 

Marco Rossi (DAC): Jól kezdtük a mérkőzést, volt pár helyzetünk, a Nagyszombatnak pedig sok gondja akadt, hogy nyomás alá helyezzen bennünket és üres területeket találjon. A 25. perc után változás történt, a játékvezető minden szabálytalanságért és ütközésért sárga lapot adott. Pályafutásom során megfordultam Olaszországban, Görögországban, Magyarországon, Mexikóban és Németországban is, de ilyen hozzáállással mér nem találkoztam. A futball a párharcokról, az ütközésekről szól. Živkovič második sárga lapja jogos volt, de az első nem. Nem kifogásokat, nem alibit keresek. A játékosoknak megmondtam, hogy mindent a pályán hagytak, és így minden csapat számára nehéz. A hazaiak minden ütközésnél a pályára estek, ez egy színház volt. Mivel két gólt szereztek, megérdemelten nyertek.

Nestor El Maestro (Nagyszombat): Szlovákiai viszonylatban egy fantasztikus mérkőzést láthattunk. Az egyik csapat győzni akart, míg a másik a 0:0-ás döntetlenre játszott. Örülök, mert újabb három pontot szereztünk. Akkor is jobbak voltunk, amikor 11 játékos 11 ellen játszott. Nagyon jól sikerült a második félidő és megérdemelten nyertünk.

https://www.facebook.com/events/828403835283370