Pačinda: Télen mindent beleadunk, hogy feljebb lépjünk!

By
Updated: december 11, 2017

Nehéz mérkőzést játszott az Aranyosmarót ellen a DAC játékosa, Erik Pačinda, aki a találkozót megelőző éjjel vesztette el édesapját. A 28 éves játékos vállalta a játékot és ezúttal kapitányként vezette csatába a sárga-kékeket. A végeredmény ismert, 3:3-as döntetlennel zárult a sárga-kékek őszi idénye.

A nehéz helyzetben lévő játékos remek teljesítményt nyújtott a pályán, ezt mindkét vezetőedző kiemelte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az ellenfél nem jött át a félpályán. 3:1-re vezettünk. Amit az utolsó 25 percben műveltünk, az nem történhet meg, ha az Európa Ligáért akarunk játszani.“ – nyilatkozta a lefújás után a sajtó képviselőinek Pačinda, aki már nyolc gólos a bajnokságban. „Azért vagyok a pályán, hogy gólokat szerezzek, de elégedettebb lennék, ha a tabella második helyén telelnénk.“

Remek őszt produkált a DAC, de az utolsó négy mérkőzésen nem sikerült megszerezni a három pontot, sorozatban négy döntetlen lett a végeredmény. „A csapatok többször is védekező felállásban játszanak ellenünk és így nehezebb a helyzetek kialakítása. Ezúttal viszont három gólt szereztünk, de ez sem volt elég a győzelemhez. Jó mérkőzéseket játszottunk az ősz folyamán, de az utolsó 3-4 mérkőzés nem az elképzeléseink szerint alakult. Fiatal csapatunk van, meglátjuk, mi történik a téli szünet alatt.“

19 forduló után a felsőházban telel a DAC, tavasszal három mérkőzés dönt a helyezésről. „Elsődleges célunk az volt, hogy az első hatba kerüljünk. Személyes célom pedig, hogy Európa Ligát játsszunk. A téli szünet alatt pihennünk kell és a felkészülés során mindent beleadnunk, hogy feljebb lépjünk.“

Fotó: fcdac.sk

https://www.facebook.com/events/828403835283370