Pačinda: Értékes és megérdemelt pontot szereztünk!

By
Updated: august 14, 2017

Döntetlennel végződött a Slovan – DAC rangadó, a sárga-kékek Mareš találata után Pačinda remek góljával egyenlítettek. A 28 éves játékos számára ez volt az első találat a bajnokságban, amely azonnal pontot ért.

„Értékes és megérdemelt pontot szereztünk. A Slovant kevés helyzetbe engedtük, mi pedig vártunk a lehetőségeinkre. Végül volt is egy, melyet értékesítettünk. Az egész héten arra készültünk, hogy a Slovan nagy nyomást fog ránk helyezni. Sikerült kivédekeztük, egy támadásból betaláltunk és értékes ponttal térünk haza.“ – értékelte a találkozót Erik Pačinda. A sárga-kékek az egyenlítő találat után sem álltak vissza, továbbra is támadásban maradtak. „Egyértelműen gól akartunk rúgni, és a győztes találatot is meg akartuk szerezni, de nem kerültünk komoly helyzetbe, amolyan fél lehetőségünk volt. Nem baj, nem kaptunk ki és ez a lényeg.“

A Slovan után újabb fontos mérkőzés vár a DAC csapatára, augusztus 20-án, szombaton a Zsolna érkezik a MOL Arénába. „Jól kell regenerálódnunk és fel kell készülnünk a bajnoki címvédőre!“

https://www.facebook.com/events/828403835283370