Mervó: Két perc kiesett, semmire sem emlékszem

By
Updated: október 9, 2017

Felkészülési mérkőzés keretén belül a Videoton csapatát fogadta a DAC, a sárga-kékek 2:1-es győzelmet arattak a magyar éllovas ellen. A mérkőzés 65. percében egy párharcnál a dunaszerdahelyiek támadója, Mervó Bence a földre került és elvesztette eszméletét.

„Az ellenfél két játékosával ugrottam fel fejelni, mindannyian a labdát szerettük volna megszerezni, így szándékosságról nem beszélhetünk. Sajnos nagyon szerencsétlen voltam, az egyikük ugyanis eltalált a könyökével. Elterültem a földön, és elvesztettem az emlékezetemet. Két perc teljesen kiesett, nem emlékszem semmire sem abból, ami ez idő alatt történt – nyilatkozta a Blikknek Mervó Bence. „Szerettem volna visszatérni a pályára, de nem engedték. Természetesen az orvosok megvizsgáltak a kórházban, komoly sérülést nem szenvedtem, még az agyrázkódást is megúsztam. A szüleim nagyon megijedtek, akárcsak a barátnőm, mindannyian aggódtak értem. Hála istennek nem történt nagy baj, ugyanakkor az is igaz, hogy ijesztő lehetett külső szemlélőként végignézni az esetet.“
A fiatal támadó jól érzi magát, nem szorul további orvosi ellátásra, így folytathatja az edzéseket.

Forrás: blikk.hu

Fotó: fcdac.sk

https://www.facebook.com/events/828403835283370