Megszakadt a sorozat, Rózsahegyen szenvedett vereséget a DAC

By
Updated: máj 27, 2017

Két gólos vereséget szenvedett Rózsahegyen a DAC, a sárga-kékek már az első félidőben hátrányba kerültek. A verség azt jelenti, hogy 16 bajnoki mérkőzés után először kapott ki a dunaszerdahelyi alakulat. 

Két cserét hajtott végre a mérkőzés előtt László Csaba vezetőedző, a kapuban Száraz, a jobb szélen Aluku kapott helyet.

A 1. percben vezetést szerezhetett volna a DAC, de Aluku lövését Macík hárította. A 16. percben Daniel lehetősége végződött a kapu mellett. A 23. percben vezetést szerzett a hazai csapat, Peter Maslo passza után Gál-Andrezly talált a léc alá – 1:0. A 36. percben már kettővel vezetett a Rózsahegy, Mareš játszadozott el a DAC védőivel, majd balról Száraz mellett a kapuba talált – 2:0.

Fordulás után próbált aktívan játszani a DAC, de nem hozott eredményt. Az 59. percben Ľupták passza után Vida került helyzetbe a kapu előtt, de Macík a helyén volt. A 78. percben Mészáros találta meg Šafrankot, de a támadó pontatlan volt. A mérkőzés több találatot nem hozott, vereséggel búcsúzott a 2016/2017-es idénytől a DAC. A rózsahegyi eredmény azt is jelenti, hogy megszakadt a 16 bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozat.

MFK Rózsahegy – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 2:0 (2:0)

Gólszerzők: Gál-Andrezly (23.), Mareš (36.)

Sárga lapok: Mareš (47.), Daniel (57.), P. Maslo (72.) ill. Huk (35.), Pačinda (38.), Ljubicic (54.), Davis (71.)

MFK Rózsahegy: Macík – P. Maslo, Menich, Kružliak, Kupec – Takáč (Sapara, 67.), Nagy, Faško – Daniel (Kudlička, 87.), Mareš (Lačný, 73.), Gál-Andrezly

FC DAC: Száraz – Živkovič, Šatka, Huk, Davis – Ljubicic – Aluku, Ľupták (Pagáč (90.), Simon (Vida, 55.), Pačinda (Mészáros, 64.) – Šafranko

Fotó: fcdac.sk

https://www.facebook.com/events/828403835283370