Marco Rossi: Mindent megteszünk a továbbjutás érdekében!

By
Updated: júl 18, 2018

Utolsó edzését tartotta az Európa liga visszavágó előtt a DAC csapata, amely csütörtökön a Dinamo Tbiliszi otthonában lép pályára.

A dunaszerdahelyi csapat részéről Marco Rossi vezetőedző és Marin Ljubičić csapatkapitány nyilatkozott a találkozó előtt.

Az olasz tréner szerint mindent megtesznek a továbbjutás érdekében. „95 perc vár ránk, ennyi időnk van a gólszerzésre. Nem lesz könnyű, ahogy eddig semmi sem volt az. Megígérhetem, mindent megteszünk a győzelemért. A legjobb, az utolsó pillanatban gólt szerezni, amikor már az ellenfél nem tud rá válaszolni. A csapat lelkileg rendben van, a fizikai állapotunk jobb lett. Újabb hét felkészülés van mögöttünk. Eddig 60 percet bírtunk, most már teljes 90 percet fogunk. Az ellenfelünket tiszteljük, a Dinamo egy tradicionális klub, tehetséges, fiatal játékosokkal rendelkeznek. De ahogy mondtam, mindent megteszünk a továbbjutásért.

Ami a szurkolókat illeti, a legnagyobb elégtétel számukra a továbbjutás lenne. Tudjuk, a sikerünkre várnak és csak győzelemmel köszönhetjük meg nekik, hogy eljöttek Grúziába. Ami a taktikát illeti, a 0:0 számunkra nem jó eredmény, a Dinamo továbbjutását jelentené. Az ellenfél várhat a támadásokkal, mi nem. A futball a részelteken múlik, de minden taktikai lehetőségre felkészültünk. Az első mérkőzésen voltak helyzeteink, győzhettünk volna, de a 94. percben szerencsések voltunk, hogy nem kaptunk gólt. Az egy jelzés volt számunkra, hogy ezúttal mi lehetünk szerencsések. Ami a játékosok egészségét illeti, minden rendben van, meglátjuk, az utolsó edzés után, milyen változások lesznek az első mérkőzéshez képest. A játékrendszert még nem döntöttem el, játszhatunk a 4-3-1-2 agy a 4-3-3-as felállással. Ami Davist illeti, a világbajnokság csoportkörében szerepelt, utána otthon volt, csak úgy, mint Szlovákia, Olaszország, vagy Magyarország. Egy hete velünk készül, fizikailag késznek kell lennie, hogy teljes mérkőzést játsszon.“

Marco Rossi számára ez az utolsó mérkőzés a DAC kispadján. „Ez a mérkőzés főleg a klub és a játékosok számára nagyon fontos, ugyanis a csapat továbbjuthat és az új edzővel újabb mérkőzést játszhatnak. Mindenhol a maximumot nyújtottam, még a felkészülési mérkőzéseken is. Holnap nem csak számomra, de az egész klub számára fontos lesz. A felkészülést úgy végeztük, mintha tovább folytatnám a csapat élén.“

A csapatkapitány, Marin Ljubičić szerint a keretben remek a hangulat, győzni jöttek Tbiliszibe. „A csapatban remek a hangulat, tudjuk, hogy miért érkeztünk Tbiliszibe. Ami Grúziát és Tbiliszit illeti, nem voltam sehol, a többiek igen. Ahogy hallottam, finom konyak és bor van az országban. A csapat és a játékosok is örülnek, hogy itt vannak a szurkolók. Amikor kimegyünk melegíteni és látjuk őket a stadionban, nagy öröm számunkra. A taktikát az edzőre hagyom, ha mindent megteszünk, amit kér, nem lehet probléma.”

Csütörtökön, július 19-én, hazai idő szerint 19:00 órakor lép pályára a DAC.

https://www.facebook.com/events/828403835283370