Kikerült a DAC keretéből Lukáš Čmelík, a B csapatban folytatja

By
Updated: apríl 23, 2018

Amilyen jól indult Lukáš Čmelík szereplése a DAC színeiben, olyannyira vált nehézzé a folytatás. A 22 éves játékos kikerült a sárga-kékek felnőtt keretéből és a továbbiakban a B csapatban foyltatja.

„Az elkövetkező fontos időszak feladataira való összpontosítás hiánya miatt vezetőedzőnk úgy döntött, hogy kiteszi Lukášt az A csapat keretéből. Az edző az egész szezon során felelős a fegyelem és a magas szintű viselkedési normák fenntartásáért, továbbá, azt is biztosítania kell, hogy a csapatérdekek mindig fontosabbak legyenek az egyes futballisták érdekeinél. A vezetőség teljes mértékben támogatja az edzőt, és igyekszünk egy olyan megoldást találni az elkövetkező hetekben, amely minden érintett fél számára megfelelő. Hangsúlyozzuk, hogy a keretből való száműzéshez vezető incidensnek semmi köze a játékos múltjában történtekhez,” jelentette ki a klub honlapjának Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

Čmelík 2017 nyarán érkezett Dunaszerdahelyre és ebben az idényben 18 mérkőzésen lépett pályára. Pályafutása során szerepelt a Zsolna, a svájci Sion és a lengyel Piast Gliwice együtteseiben. A fiatal támadó korábbi klubjainál is hozzáállásbeli problémákkal küszködött.

https://www.facebook.com/events/828403835283370