Első gólját szerezte a DAC színeiben Ľubomír Šatka

By
Updated: marec 12, 2018

Háromgólos győzelmet aratott a DAC a Rózsahegy felett, a mérkőzésen új játékos iratkozott fel a gólszerzők közé. Első találatát jegyezte a sárga-kékek fiatal hátvédje, Ľubomír Šatka, aki egy remek beadás után fejelt a hálóba.

„A csapattársaim már ugrattak, hogy lassan több mint 300 mérkőzést játszottam, de még mindig nem találtam a kapuba. Különösen örülök, ugyanis az első gólomat szereztem a felnőttek között, ha nem számolom a válogatott mérkőzéseket. Tudtam, hogy jó helyzetben vagyok a két hátvéd között, Zsolt pedig egy remek labdával talált meg. Fantasztikusak az érzéseim, de ez csak hab a tortán a győzelmünk után.” – nyilatkozta a mérkőzés után a 22 éves hátvéd, aki szerint felsőházban meglepetést okozhat a DAC. „Nem tartozunk a bajnokság favoritjai közé, Nagyszombaton kívül senkit sem említhetünk esélyesnek. Jelenleg ők a saját kezükben tartják a sorsukat, mi csak várhatunk a hibáikra.”

Kiválóan szerepel tavasszal a DAC hátvédsora, amely 360 perce nem kapott gólt, Ľubomír Šatka szerint az új játékosok remekül beépültek a csapatba. Télen érkeztek új játékosok, akikkel a törökországi edzőtábor során játékban is közelebb kerültünk egymáshoz. Habár a Nagymihály ellen még nem az elképzeléseink szerint játszottunk, továbbra is tartjuk a kapott gól nélküli statisztikát. A Rózsahegy ellen a kiállítás után könnyebb volt, főleg a koncentrációnak és a türelemnek köszönhetően győztünk. Most viszont jön a Slovan, amely ellen teljesen más mérkőzés lesz.“

Fotó: FC DAC

https://www.facebook.com/events/828403835283370