Döntetlen a pályán, győzelem a lelátón!

By
Updated: august 13, 2017

Döntetlennel végződött a Slovan – DAC rangadó, Mareš góljára Pačinda parádés lövéssel válaszolt. A sárga-kékek értékes ponttal távoztak Pozsonyból és négy forduló után továbbra is veretlen a DAC!  

Az 5. precben Damjanovič lövését Macej védte, a másik oldalon Pačinda beadása után Simon kapáslövését Greifnek kellett hárítani. Az első percekben már cserélni kényszerült a Slovan, Saláta Kornél nem tudta folytatni a játékot. A következő komolyabb helyzetig a 24. percig kellett várni, De Kamps lövése szerencsére mellé szállt. Egy jobboldali szöglet után Božikov próbált veszélyeztetni, de lövése mellé szállt.

Fordulás után hatalmas lehetőség adódott Ľupták előtt, a DAC középpályása Šafranko passza után próbált a védők között kitörni, Greif kapussal szemben viszont nem járt sikerrel. Az 51. Percben beszorította a DAC játékosait a Slovan, Mareš éles szögből bombázott kapura, Macej kapusnak kellett védeni. Egy perccel később vezetést szerzett a Slovan, jobb oldalról Mareš ballal leszedte a pókhálót a bal felső sarokból – 1:0. Marco Rossi azonnal reagált, Vida helyett a frissen igazolt Kalmár Zsolt lépett játékba. Nem tartott sokáig a Slovan vezetése, a 62. percben Pačinda remekül indult meg a jobb oldalon, Chouchoumis mellett 10 méterről fantasztikusan lőtt a kapu hosszú oldalába – 1:1. Az egyenlítő találat pozitívan hatott a DAC játékára, a sárga-kékek saját térfelére kényszerítették a Slovan játékosait és folyamatosan veszélyeztették Greif kapuját. A 77. percben Čavrič szöglete után a kipattanó labdát Droppa küldte kapura, a kemény löketet Macej kiütötte. A mérkőzés végére a játék kiegyenlítődött, de komolyabb helyzet nem alakult ki.

A pályán döntetlen született, de a lelátón a DAC szurkolói győztek, ugyanis folyamatosan hazai környezetet teremtettek kedvenceik számára. Ennek köszönhetően 4 forduló után 8 ponttal áll a tabella negyedik helyén a dunaszerdahelyi csapat és továbbra is veretlen!

Slovan – FC DAC 1904 1:1 (0:0)

Gólszerző: Mareš (52.) ill. Pačina (62.)

Sárga lapok: Savičevič (44.), Sekulič (92.) ill. Simon (57.), Kalmár (67.), Živkovič (72.)

3.022 néző

Slovan: Greif – Chouchoumis, Sekulič, Saláta (Rundič, 11.), Božikov – De Kapms, Savičevič (Droppa, 73.)- Hološko, Damnjanovič, Čavrič (Šefčík, 83.) – Mareš

FC DAC: Macej – Živkovič, Huk, Šatka, Davis (Koštrna, 46.) – Ljubicic – Vida (Kalmár, 55.), Ľupták, Simon, Pačinda – Šafranko (Čmelík, 74.)

  • György Bíró

    Azért a füttymester hamis csicseréséről is lehetne pár szót ejteni. Vagy nem szabad?