DAC: Cél a kupadöntő és a fiatalok csapatba építése

By
Updated: február 15, 2017

A tavaszi sajtótájékoztatóval folytatódik a Fortuna Liga a DAC számára, a téli felkészülést Végh Tibor klubelnök, László Csaba vezetőedző és Marin Ljubicic csapatkapitány vázolta fel. 

A klub az infrastruktúra terén nagyot lépett előre. „Az ősz végére sikerült felépíteni a stadion két lelátóját és az akadémián már hat pályával rendelkezünk. Az ország legjobb infrastruktúrájával rendelkezünk, de ez után a sportcélok is változnak. A bajnokságban szeretnénk a lehető legmagasabb helyen végezni. A kupában a legjobb nyolc között vagyunk, és a döntőbe szeretnénk kerülni. Ehhez az ambíciózus Poprád csapatát kell legyőzni, majd az ország legjobb együttesét, a Zsolnát.“ Ami a fiatalokat illeti, szeretnénk, ha az egyes korosztályos csapatok lehetőség szerint bajnoki címet szerezzenek. – vázolta fel a tavaszi célokat Végh Tibor.

László Csaba vezetőedző a téli felkészülést és a csapaton belüli változásokat részletezte. „Több hetes felkészülés van mögöttünk, jól felkészítettük a csapatot a tavaszi idényre. Szeretnénk minél több mérkőzést megnyerni és beépíteni a az új játékosokat a csapatba. Továbbá szeretnénk minél tovább jutni a szlovák kupában a bajnokságban pedig a lehető legmagasabb helyen végezni. Ezért több mérkőzést kell megnyernünk idegenben, hazai pályán pedig megtartanánk a kiváló győzelmi mérleget.

A játékoskeretben is történtek változások. Kocsis sérülés után fog visszatérni, csakúgy, mint Kwin, aki bokasérülés után lábadozik. Ezért aktívak voltunk az átigazolási piacon. Érkezett az U21-es válogatott Šatka, Szarka távozása után Šafranko érkezett. Jakub Kosorín tehetséges fiatal játékos, szeretnénk a fiatalokat is beépíteni a csapatba, ezért készül a felnőttekkel a fiatal Aluku. Az új csapatkapitány Marin Ljubicic lesz, aki ráadásul 2019-ig szóló szerződést írt alá. Nagyon jó a fiatal és a tapasztalt játékosok keveréke. A felkészülés alatt elkerültek bennünket a sérülések, ezért köszönet jár a szakmai stábnak. Törökországban edzőtáborban vettünk részt, ahol erős ellenfelekkel mérkőztünk. Amiben mindenképp javulnunk kell, az a góllövés. Célom, hogy megváltoztassam a játékosok szemléletét, többet támadjunk. Nagy lépést tettünk előre a labdatartásban, a barátságos mérkőzések megmutatták, hogy jó úton járunk.“

A csapat kapitánya Marin Ljubicic lett, aki a sajtótájékoztató napján új szerződést kötött a DAC csapatával. „Egy remek felkészülés van mögöttünk, Törökországban erős ellenfelekkel játszottunk. Több fiatal játékos érkezett a csapatban, akiknek szeretnénk segíteni a beilleszkedéssel.“

A DAC a Fortuna Liga tavaszi idényében az első mérkőzésen február 18-án a Zólyombrézó otthonába látogat.

Változások a keretben: 

Érkezők: Ľubomír Šatka (Newcastle United, kölcsönbe), Pavol Šafranko (Sároseperjes), Benjamin Száraz, Jakub Kosorín (Szenyice), Esmerald Aluku (FC Lapraka)

Távozók: Ákos Szarka (Diósgyőr), Róbert Polievka (Zólyombrézó), Vareijs Šabala (Club Bruggy)

A DAC játékoskerete: 

Kapusok: Slávik, Száraz, Tofiloski

Hátvédek: Szépe, Huk, Michalík, Kwin, Pagáč, Živkovič, Davis, Šatka, Kocsis, Zs. Németh, J. Kosorín

Középpályások: Ljubičič, Pačinda, Ľupták, Sarr, Vida, Simon Pambou, Brašeň, Štepanovský, Kontár, Aluku

Csatárok: Almási, Mészáros, Černák, Šafranko

https://www.facebook.com/events/828403835283370