DAC: Cél az első három, kinevezték Marco Rossi utódját

By
Updated: júl 16, 2018

Megtartotta idény előtti sajtótájékoztatóját az FC DAC Dunaszerdahely futballklub, amely az Európa liga szerepléssel már első tétmérkőzésein is túl van. A sajtótájékoztató során sok újdonságot is megtudtunk, főleg, hogy a csapatot Peter Hyballa vezetőedző veszi át. 

A klub vezetői közül Világi Oszkár tulajdonos, Jan Van Daele sportigazgató, Marin Ljubičić csapatkapitány és Németh Krisztián az akadémia igazgatója lépett a sajtó elé.

„Ez már a hatodik idény lesz, amióta átvettem a csapatot. Kiváló tavalyi idényt zártunk. Fontosak a sajtótájékoztatók, mert kitűzhetjük a célokat. A tavalyi idény volt az első, amikor elértük a céljainkat. Elértük a harmadik helyet, amely titkon reméltük. A legjobb hír, hogy egy olyan csapat van kialakulva, amely összetartó, amely harcol a másikért. Az idősek vezérek, mellettük sok fiatal nőhet fel. Ezen az úton szeretnénk tovább menni. A csapatban csakis érkezőink vannak, a mag együtt maradt és folytathatjuk a megkezdett munkát. Minimális célunk a felsőház, azon belül a harmadik hely. Mindent megteszünk azért, hogy ez sikerüljön. Nehéz időszak van előttünk, csütörtök Tbilisziben játszunk, vasárnap Zólyombrézóban. Ha továbbjutnánk, következő csütörtökön Minszk várna ránk. A csapat képes a továbbjutásra.“ – jelentette ki Világi Oszkár.

Jan Van Daele sportigazgató szerint a csapat erősödött és az első háromba vágyik. „Ahogy azt a tulajdonos úr elmondta, elsődleges cél az első hat, utána az első három. Fő feladatunk volt, hogy egyben tartsuk a csapatot. Fontos volt megszerezni Kalmár Zsoltot, örülünk, hogy nálunk maradt. Szintén örülünk Herc kölcsönjátékának hosszabbításának. A középpályára érkezett Vida Máté, aki magyar válogatott és a távozó Simon Pambou helyét venné át. Érzékeljük az érdeklődést a játékosaink iránt. Eric Davis a világbajnokságon szerepelt, számunkra ez nagy megtiszteltetés. Ami a többieket illeti, Šatka iránt olasz és francia klubok érdeklődnek, Davist pedig Törökországból figyeli. Mindkét játékosnak szerződése van velünk.“

A munkák az akadémián is folynak, nem csak a létesítmény, de az edzői munka is gőzerővel tart. „Jelenleg világszínvonalú körülményeink vannak, a mi feladatunk, hogy ezeket a lehetőségeket kihasználjuk. A körülményeinkben már a részletekre is odafigyelhetünk. Új programokat is indítunk. Megalapítottuk a kapus akadémiánkat, melyet Novota János és Martin Raška fog vezetni. Lehetőség van egyéni kondíciós edzésekre is. Nyáron több mint 200 gyerek számára rendezünk táborokat, hogy megismerkedjenek az akadémiánkkal. Célunk, hogy a neveltjeink az A csapatba kerüljenek.“

Marin Ljubičić szerint a csapat mindent megtesz azért, hogy az Európa liga visszavágón kiharcolja a továbbjutást. „Szeretnénk, hogy az új játékosok hamar megszokják a csapatot. A Tbiliszi ellen a visszavágóra készülünk. Megmutattuk, hogy jobb csapat vagyunk, még négy napunk van a felkészülésre.“

Végül Világi Oszkár bejelentette a csapat vezetőedzőjét, aki a német Peter Hyballa lesz.

„Marco Rossi lesz a magyar válogatott szövetséi kapitánya, szerződése velünk július 20-án ér véget. Szeretném neki megköszönni mindazt, amit klubunkért tett. Ha ellátogat hozzánk, otthon fogja magát érezni. Egy év után ismét egy új edzőt kellett keresnünk. Marco Rossi azt tanácsolta, egy olyan edzőt keressünk, aki az ő filozófiáját fogja tovább vinni. Sok fiatal játékosunk van, ezért olyan edzőt akartunk, aki tud velük foglalkozni. A DAC futballklub csapatának új vezetőedzője a német Peter Hyballa lesz, aki kétéves szerződést kötött velünk. Rossival az edzői stáb is távozik. Visszatérünk Tbilisziből és pénteken már az új edző veszi át az irányítást. Marco Rossinak sok sikert kívánok, örülök, hogy a DAC csapatából került ki a magyar válogatott szövetségi kapitána.

Változások a keretben:

Érkezők: Slančík (Eperjes), Šimčák (Nagymihály), Špiriak, Domonkos (mindkettő Komárom) Vida Máté (Vasas), Tretiakov (Černomorec Odesa)

Távozók: Kontár (Gyirmót), Živkovič, Kwin, Simon Pambou (szerződés vége), Mervó Bence (ETO Győr), Čmelík, Slávik (új klubot keresnek)

A DAC játékoskerete a 2018/2019-es idényre:

Kapusok: Száraz, Macej, Slančík, Jedlička

Hátvédek: Šimčák, Huk, Kone, Koštrna, Davis, Špiriak, Šatka, Blackman

Középpályások: Ljubičić, Vida K., Kalmár, Vida M., Domonkos, Herc, Záhumenský, Aluku

Támadók: Pačinda, Černák, Almási, Bayo, Divković, Tretiakov

https://www.facebook.com/events/828403835283370