Rossi: Elégedett vagyok a felkészüléssel, a rajtra készen leszünk

By
Updated: február 8, 2018

Csaknem két hetes törökországi edzőtábor után hazatért a DAC csapata. A sárga-kékek négy edzőmérkőzést játszottak Belekben, a továbbiakban pedig hazai környezetben készülnek a tavaszi nyitányra. A felkészülést Marco Rossi vezetőedző értékelte a Šport napilapnak.

Hogy értékelné a csapat téli felkészülését?

Úgy gondolom, jó munkát végeztünk. Elégedett vagyok a felkészülés első felével is, melyet hazai környezetben abszolváltunk. Törökországban többnyire a játékunk technikai és taktikai elemein javítottunk. Négy mérkőzést játszottunk, melyek megmutatták, mi mindenben kell még javulnunk. Meg vagyok győződve, hogy a tavaszi kezdésre fel leszünk készülve.

Hogy értékeli az új játékosokat?

Kivétel nélkül fiatalokról van szó, hiszen a legöregebb, Záhumenský 22 éves. Ha ősszel a legfiatalabbak közé tartozunk, ezúttal az átlagéletkor még alacsonyabb lesz. Elégedett vagyok a hozzáállásukkal és teljesítményükkel, de jobban meg kell érteniük, néhány szituációban mit szeretnék tőlük.

Mit gondol, milyen játékos hiányzik még a csapatból?

A céljaink elérésére tapasztalt játékosok is kellenek, remélem, a meglévőkkel sikeresek leszünk. Habár még egy erősítésre várunk. Támadó posztra a nyitrai Filip Balaj volt az egyik kiszemelt. Amióta Pavol Šafranko elhagyta a csapatot, kértem a vezetőket, egy hasonló támadó leigazolására. Ha viszont nélküle kell játszanunk, így is megtesszük a maximumot. Több játékos volt a látókörünkben, de nem sikerült őket leigazolni.

A felkészülés alatt a 3-5-2-es felállással játszottak. Ezt fogja alkalmazni tavasszal is?

Igyekszünk, hogy megtanuljunk a mérkőzéseken bármilyen felállással játszani anélkül, hogy drasztikusan változtatnánk a játékos posztokon. Rugalmasan kell tudnunk változtatni, például ha négy védős játékról a három védősre váltunk. Remélem, ez sikerülni fog és az előnyünkre válik.

Fotó: FC DAC

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370