László Csaba: „A szurkolókért és a tulajdonosért is győztünk!“

By
Updated: november 21, 2016

Győzelemmel zárta első mérkőzését az új Arénában a DAC csapata, amely a bajnoki címvédő Trencsén csapatát múlta felül 2:0 arányban. A találkozót és a hangulatot László Csaba vezetőedző értékelte.

Hogy értékelné a Trencsén felett aratott győzelmet?

Ez a szív győzelme volt. A szurkolókért és senki ne értsenek félre, a tulajdonosért is győztünk. Ő az, aki egy ilyen elképesztő infrastruktúrát önerőből egy városnak, egy futballcsapatnak ad. Egy ilyen fantasztikus szurkolótáborhoz kell, hogy párosuljon egy jó csapat is és ekkor lesz minden kerek, mint egy labda. A mi dolgunk most az, hogy úgy fejlődjünk, ahogy az infrastruktúra. Fejlődjünk fel a szurkolóinkhoz. Ma tettünk egy lépést, de a további lépéseket is meg kell tenni. A csapat megértette, ez nem egy játék, több mint egy játék.

Első alkalommal tapasztalhatta meg személyesen az igazi DAC hangulatot. Milyennek találta?

Szenzációs volt! Nagyon sokszor elmondtam, egy klubot sem akarok megsérteni, de a magyar futballban három olyan klub van, amely érzelmileg megmozgatja az emberek szívét- lelkét. Ez a magyar válogatott, a Ferencváros és a Dunaszerdahely. Azért Dunaszerdahely, mert ez a klub az ország határán kívül van, egyedi és ilyen nincs még egy az ország határain kívül. Erre a magyarság büszke kell, hogy legyen.

Egész héten folytak az előkészületek, a szurkolók is izgatottan várták a nagy napot. Érezték ezt az öltözőben?

Természetesen, eljutott hozzánk. Azt szeretném, ha a hátralevő hazai mérkőzéseken ugyanígy megtelne a stadion, a csapat pedig eredményes játékot mutasson. Szeretném, ha egymásra találna a csapat és a szurkoló tábor és jóban-rosszban együtt legyünk.

pixbox_kertesz_ladislav

https://www.facebook.com/events/828403835283370