László Csaba: Három magyar csapat szurkolói mozgatják meg érzelmileg az embert!

By
Updated: november 9, 2016

Egy gólos vereséget szenvedett a DAC a Slovan otthonában, a mérkőzés utáni sajtótájékoztató is hozott izgalmakat. László Csaba az origo.hu-nak nyilatkozva beszámolt a sajtótájékoztató részleteiről, Priskin Tamás góljáról és a dunaszerdahelyi munkájáról.

A meccs utáni sajtótájékoztatón részese volt egy kisebb közjátéknak.

Igen, az asztalon lévő tábla mindkét oldalára rosszul írták ki a nevemet a pozsonyiak. Az egyiken Lásló Czaba, a másikon Lásló Csaba szerepelt, gondoltam, leírom nekik helyesen. A Slovan marketingigazgatója bocsánatot kért. Azt mondta, elteszi ezt a cetlit, hogy legközelebb biztosan jól írja le. Nem volt semmi probléma, elütöttük humorral a dolgot.

Beszélt a mérkőzés után Priskin Tamással?

Igen, bárkinek gólt lő, annak nagyon örülök, de most nem tudtam. Mondtam is neki, hogy sajnos nem gratulálhatok a góljához. Tomi egyébként nagyszerű srác, úgy láttam, nem örült a góljának, komáromi magyarként tudja, hogy ha gólt szerzel a DAC ellen, akkor annak nem örülsz, csak a munkádat végzed. Beszéltem utána a Slovan egy másik szlovákiai magyar játékosával, Saláta Kornéllal is, akit szintén nagyszerű focistának tartok, el akartam vinni annak idején a Fradiba, később a skót Heartshoz is, de nem sikerült megegyezni.

Rengeteg helyen dolgozott már. Mihez tudná hasonlítani a felvidéki magyar csapatot?

Felemelő érzés, ahogy a dunaszerdahelyi szurkolók a csapathoz viszonyulnak, magukévá teszik a DAC minden lélegzetvételét. Lehet velem vitatkozni, és minden tiszteletem az összes magyar klubé, de én úgy gondolom, hogy három olyan magyar csapat van, amelynek szurkolói érzelmileg ennyire meg tudják mozgatni az embert. Az egyik a magyar válogatott, a másik a Ferencváros, a harmadik pedig a DAC. Szerencsés vagyok, hogy mind a három együttesnél dolgozhattam. Dunaszerdahelyen is sokkal több érzelmet visznek a stadionba a szurkolók abból kifolyólag, hogy hol élnek, és mit jelent nekik ez a klub. A DAC drukkerei megérdemlik, hogy a csapat küzdjön értük és a klubért. Itt, ha veszítesz, akkor is melletted állnak a drukkerek, és megtapsolnak, ha látják, hogy küzdesz a pályán.

Mik a távolabbi célok?

A jelenleginél stabilabb csapattal kell nekivágni a következő szezonnak. Akkor már a teljesen kész, 13 ezres stadionban várhatjuk az ellenfeleket. Azt akarjuk, hogy aki belép ebbe a katlanba, az tudja, hogy innen nem visz el pontot. Minél több helyi focistát szeretnék beépíteni a csapatba, olyan erős magot szeretnék kialakítani, amely a klubhoz kötődik. Mindig kell, hogy legyen egy mag, amely az öltözői hangulatot meghatározza, amelynek tagjai itt vagy Dunaszerdahely környékén nevelkedtek. Minden nagy csapatnál így van ez, elég csak a Bayern Münchenre vagy a Barcelonára gondolni, ott is vannak a helyiek, a régóta a klubnál lévő játékosok, és köréjük vesznek sztárokat. Olyan játékosokra van szükségem, akik át tudják adni az új futballistáknak azt, hogy hová jönnek, hogy tudják a klub történetét, a jelenét, hogy milyen érzelmek vannak a DAC-on belül. Éreztetni kell az újakkal, hogy ha itt játszol, akkor az több mint játék. Nincs minden klubnál ilyen fajta érzelem.

Mi a legszembetűnőbb eltérés a magyar és a szlovák foci között?

Két szomszédos országról, sőt, valahol ugyanarról a népről beszélünk, mégis teljesen más a labdarúgás. Míg Magyarországon a technikásabb, taktikusabb, hátulról lassan építkező játékot, addig itt a dinamikusabb focit preferálják. Többet keresik az egy-egy elleni párharcokat, de az edzésen ugyanúgy észrevehetőek ezek az elemek, a kőkemény ütközések, a dinamikus, gyors foci. Ugyanez a játéka a szlovák válogatottnak is, amelynek több tagja nyugat-európai bajnokságokban játszik, és tényleg játszik is, nem csak a padot koptatja. Nem véletlen, hogy szinte azonnal fel tudják venni a ritmust bármelyik európai klubban, és gyorsan gyökeret is eresztenek ott. Ami még meglepett, hogy a szlovák U21-es válogatottban, amely már továbbjutott a selejtezőcsoportjából, csupán három játékos játszik Szlovákiában, a többi mind külföldön van és ott is beverekedte magát a kezdőbe. De az egész szlovák utánpótlás nagyon erős.

Hova tenné a DAC-ot a magyar NB I-ben?

A középmezőnybe. Szlovákiában is oda tartozunk a játékerőt tekintve.

Fotó: fcdac.sk

https://www.facebook.com/events/828403835283370